Életforma.hu

STÍLUS

Izomtrikót hozott a Mikulás a Megasztárba

Nagyszerűen kezdődött a szombati Megasztár, a három még versenyben lévő fiú a Csillagdallal melegítette be magát és a közönséget is - a hangulat a tetőfokára hágott, mindenki tombolt, ereszd el a hajam buli kezdődött.

Komolyra fordítva a szót, a közös dal olyan volt, mintha az iskolai ünnepség kedvéért három srác összeállt volna, hogy a próbák miatt ellóghassák a matekórát.

Lakatos Krisztián indított a Jingle Bells című klasszikussal - ezerszer mondtam már, se hangom, se hallásom, de ez az a dal, amit még én is el tudok énekelni komolyabb hamis hangok nélkül. Ettől függetlenül jól állt neki, az ő stílusa volt, a táncoscsajok között pedig annak ellenére láthatóan jól érezte magát, hogy szegényeket már megint konfekcióruhába öltöztették. Ez is egy olyan dolog, amit én nem értek ebben a negyedik Megasztárban - míg az RTL-en Náray tervezi a ruhákat, addig a tv2 a kínai piacról szerzi be őket? A második száma szerintem szörnyű volt, se a ritmus, se a stílus, semmi nem passzolt hozzá. Felejtsük is el.

Király Viktor a Santa Claus is coming to town című örökzöldet rázta ki a kisujjából - jó volt, valószínűleg pelenkás kora óta ezt éneklik a családdal karácsonykor a fa alatt. Olyan lehet ez neki, mint nekünk a Boci boci tarka. Viszont azért az milyen már, hogy a zsűri megérdeklődte a dal után, hogy milyen stílusú lemezt készít majd, és azt milyen nyelven. Miért? Ő fog nyerni? Második dalával (Where do I begin') azért beleválasztott: Jimmy, a király ezt a számot mindjárt egy oktávval feljebb kezdte volna, de Viktornak ez nem ment, így meg a mélyek nem jöttek ki. Mindegy, popsztárnak jó lesz. 

Fekete Dávid a Neoton família karácsonyi dalával próbálkozott, de sajnos a kórus erősen leénekelte. Kár volt egy ilyen számot, amihez minden egyes magyart ezernyi emlék fűz, ennyire érzelmek nélkül, monotonon előadni. Másodszorra az Aladdin betétdalával áll színpadra, ami addig teljesen semmilyen nem volt, amíg a Megaband vokalistája (már múltkor is emlegettem, ugye) be nem lépett. A csaj jó, és kész. Friderikusznak köszönhetően - mert Dávid elfelejtette bemutatni - meg is ismerhettük: Veres Mónikának hívják. A Mónika nevet kérem, küldjék az én telefonszámomra.

A fiúk közös produkciókban is bizonyíthattak, te jó ég! Mester Tamás szerint pontosan olyanok voltak, mint egy elcseszett fiúbanda - és mennyire igaza volt. Az meg, aki Lakatos Krisztiánra feszülős pólót adott, nemcsak vaksi, de elég gonosz is. Szegény, még az is lehet, hogy a rengő hájak miatt kellett neki mennie.

Szóval a műsor legjobb része Szekeres Nóra, aki valóban csinos, meg szép, meg ügyes, de vele meg annyiszor mondatják el, hogy szavazzunk, szavazzunk, szavazzunk, hogy ennél görcsösebb már nem is lehetne. Ha kettővel kevesebbszer hallanám, lehet, hogy még telefonálnék is. De nem fogok.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.