Életforma.hu

STÍLUS

Jakupcseknek is ikrei lesznek?

Manapság nagy" divat" ikreket szülni. Legalábbis egyre több hír szól a médiában arról, hogy a babák mostanság kettesével, hármasával jönnek a világra. Ráadásul a múlt heti szigethalmi ikertalálkozó több, mint 500 résztvevője - a 97 évestől a még meg nem születettekig - is prezentálták, hogy ez már hazánkban sem ritkaságszámba menő csoda.

Bizonyára sok lány sóhajtott fel irigykedve, amikor legutóbb Angelina Jolie szült iker utódokat élete párjának. No, nem csak a sármos Brad miatt volt a fohász,- akinek állítólag nem volt sok "köze" a fogantatáshoz - hanem az egyidejű szülés miatt.

Sok nő ugyanis szívesen szülne "egy kalap alatt" két babát is, hogy ezzel is időt és energiát spóroljon meg. Pedig az ikerszülés nem kis kockázatokkal jár az anyára és a magzat(ok)ra nézve is:

- Gyakoribb a vetélés, a koraszülés, a haránt- vagy farfekvés veszélye, a túl sok magzatvíz, a szülési sérülések és egyéb speciális fejlődési zavarok.

- A születendő babák fejlődése lassú, és gyakran jócskán elmarad a születési súlyuk nem csak egymástól, hanem "egyes" társaikhoz képest is.

- Összenőhetnek egyes testrészeik (sziámi), vagy érösszeköttetés is kialakulhat a keringésük között. Így fordulhat elő, hogy az egyik magzat erősebb és érettebb lesz, mert "ellopja" a vért tesója elől, és ezáltal jobban fejlődik.

- Az anya is fokozott veszélynek van kitéve: a lepényelégtelenségektől, a vérszegénységen át, egészen az elhúzódó szülésig és terhességi toxémiáig,- bármi előfordulhat az ikerterhesség során.

A kockázatok fő oka pedig nagyon egyszerű: ugyanannyi hely áll rendelkezésre 2-3 magzat fejlődéséhez, mint egyetlenhez. A szűkebb hely miatt fokozottabban fordulnak elő kockázati tényezők. Ezért aztán a több magzattal is várandós édesanyákat gyakrabban ellenőrzik, és nem ritka, hogy hetekig tartó kórházi megfigyelésükre is sor kerül.

Az ikrekkel várandósok számára különösen fontos, hogy a helyes táplálkozásra odafigyeljenek. Fehérjékben és vitaminokban gazdag, vasat és jódot is bőven tartalmazó élelmiszereket kell fogyasztaniuk!

És ezek után hogy kerül ide a neves várandós műsorvezető, Jakupcsek Gabriella?

Szakemberek szerint az ikerterhesség főleg három dolognak köszönhető:

- Az orvostudomány egyre több meddő páron tud manapság segíteni, és a hormonális kezelések, mesterséges megtermékenyítések következtében nagyobb a valószínűsége az ikerterhességnek.

- "Ok" lehet a genetikai hajlam, és az, ha az anyának ez már a "sokadik" szülése.

- Valamint az idősebb anyai életkor is több esélyt ad erre.

Nos, az utóbbi kritériumnak "megközelítően" megfelel a műsorvezető, bár nincs biztos értesülésünk arról, hogy hány babát hord a szíve alatt.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.