Pedig, higgyék el, már ekkor, alig néhány órával megszületésük után észrevehetők rajtuk a génjeikben átörökített nemi identitás jelei.
Természetesen nem az anatómiai különbségre gondolok, ami nagyon is nyilvánvaló! (A kisfiúknak ráadásul testméretükhöz képest meglepően nagyok a herezacskóik!)
Már 1-2 napos korukban arcvonásaikon, mozdulataikban fellelhető a "férfiasság".
Amikor először megláttam második unokámat a kórházban, majdnem felsikítottam: "Igazi fiú!". Mindezt annak ellenére, hogy arcán inkább véltem felfedezni lányom vonásait, mint a vejemét. Sőt, mivel első, lányunokám is inkább az anyjára hasonlított újszülöttként, még szembetűnőbb volt a különbség! Olyan magabiztosan, öntudatosan feküdt abban a kórházi kis kocsiban, ahogy egy igazi férfi alszik az ágyban. S ha kételkedtem volna abban, amit látok, csak rá kellett néznem a mellette lévő kocsiban fekvő csecsemőre, akiről pontosan látszott, hogy kislány.
És ahogy nőtt, fejlődött egyre jobban láttam a különbségeket a kislány és a kisfiú között.
Míg Lexi, a kislány annak idején felébredés után szinte azonnal magas hangú, dallamos lá-lá-lá sírással jelezte, hogy enni kér, addig Beni, a fiú előbb "nyekeg": eh-eh-eh. És csak ritkán sír igazán, akkor is szinte öblös, torokhangon adja tudtunkra, hogy felébredt, és jöhet az ennivaló.
Sajnos lányomnak az első gyereknél is, és most is kevés a teje, így a szoptatás mellé nagyon hamar kellett pótlást adni.
Lexi mindig lágyan, finoman kapott rá a cicire, és szinte simán elfogadta, hogy nincs több tejci benne, jöhet a cumisüveg.
Beni azonban mindig "birtokba vette" anyja mellét, szinte rátapadt, s már néhány hetes korában ösztönösen odatette kezecskéjét is a cicire. S nem nagyon hajlandó elfogadni, hogy akárcsak egyetlen étkezés is elmúljon anélkül, hogy ő cicizzen! Lányom próbálja beosztani, húzni a szoptatást, s mondjuk csak minden második étkezésnél adni cicit, ám Beni nem hagyja! Hangos cuppogással, ökle szopogatásával jelzi: cicit akarok! Íme a férfi vonzódása a női mellhez már néhány hónaposan megmutatkozik!
(Az persze természetes, hogy mindkét nembeli csecsemőt az anya abszolút közelsége, és a cicizés nyugtatja meg legjobban, ha valami baja van, pl. fáj a hasa, vagy ne adj'Isten beteg.)
Lexi finom mosollyal, apró rúgkapálásokkal jelezte, hogy felismer, és örül nekem. Kezecskéit vidáman széttárta, ujjai kinyíltak, mintha integetni akarna.
Beni azonban ökölbe szorítja kezét, karját előre feszíti, és erőteljes rúgásokkal kísért széles vigyorral jelzi ugyanezt.
Hozzáteszem, mindkét gyerek szinte azonos súllyal született, egyenletesen fejlődött, életkoruk alapján szinte grammra azonos súlyban vannak (lányom direkt elővette Lexi naplóját!), így szó sem lehet arról, hogy az egyik nagyobb, és erősebb. Egyszerűen Lexi igazi kislány (s ma 7 évesen ugyanígy van), míg Benin már most kiütköznek a férfi egyéniség legjellemzőbb vonásai.
A legmeghökkentőbb volt azonban az anatómiai különbség megtapasztalása.
Az nyilvánvaló, hogy egy fiú csecsemőt tisztába tevéskor másképp kell kezelni, mint egy lányt. Alaposan meg kell tisztítani a herezacskó alatt is, sőt az 1 centis fütyi alatt is, hogy ne maradjon semmi pisi, vagy kaki. (De vigyázat! 1 éves kor előtt csak finoman szabad húzogatni, teljesen visszahúzni tilos a kisfiú fitymáját! Meg kell várni, míg a természetes letapadást okozó hártya elválik a makktól!)
A lányoknál a szeméremajkak tisztítására kell nagy gondot fordítani, s arra, a hüvelybe soha ne kerüljön krém.
Az persze természetes, hogy a pelenkázási procedúra alatt a csecsemő egyszer-egyszer bepisil.
Ám, míg annak idején Lexi diszkréten maga alá csorgatott, elúsztatva az egész pelenkázót, addig Beni fütyije egyszer csak erőteljesen égnek meredt, s ha nem ugrom félre, pont szembe pisil! (Így viszont "elúszott a fél fürdszoba")
Jesszusom! - sikítottam a lányomnak - A fiú hegyeset pisil!
