Életforma.hu

STÍLUS

Jön a Jägermeister első nemzetközi ruhakollekciója.

“BEST NIGHTS” név alatt a Jägermeister piacra dobja az első nemzetközi ruhakollekcióját Magyarországon és további 21 országban.

 A BEST NIGHTS kampányban a New York-i stylist, Bloody Osiris és számos más híresség is közreműködik, köztük AKCMisi; Dzsúdló; Manuel; Regán Lili; Rudolf Mona és a Szeresd a Trashem Bébi. A kampányhoz örömmel csatlakoztak, az egyedi, stílusos öltözködés mindannyiuk számára kiemelten fontos.

„Szeretem, amikor a streetwear valami egészen különleges kezdeményezéssel párosul. Éppen ezért megtisztelő, hogy engem is beválogattak egy ilyen exkluzív, limitált létszámú kampányba és jó érzés a magyar trap zenét képviselni ebben a projektben.” - fogalmazott AKC Misi.

Itt a Jagermeister ruhakollekciója. Fotó: jagermeister.com

 

Regán Lili számára is izgalmas kaland a BEST NIGHTS: „Ez a projekt teljesen passzol a stílusomhoz és tetszik, hogy ebben is kipróbálhatom magam a Jägermeisterrel karöltve, és izgatottan várom, hogy kezdjünk, az élményeimet megoszthassam!”

A fiatal, lendületes, Szeresd a Trashem csapat is a stílus elkötelezettje: “Szeretjük az egyediség és a vagányság párosulását. Már csupán azzal is ki lehet tűnni a tömegből, ha nem sűrűn találkozol a saját szetteddel az utcán. Mi a cipők megszállottjai vagyunk, de ha valamilyen ruhadarab egyedi, könnyen függővé tesz minket!”

Fotó: jagermeister.com

Dzsúdló is ad a megjelenésére – a cipő nála is kiemelt helyen van. ”Szerintem kifejezetten cool kezdeményezés a BEST NIGHTS. Üdítő, hogy egy márka követi a mostani trendeket, és olyan újítással jelentkezik, amelyek könnyen be tudnak illeszkedni a hétköznapi viseletünkbe is. Én az utóbbi időben jobban rácsúsztam a sneaker hype-ra, többek között azért, mert karantén alatt kicsit feleslegesnek éreztem mást vásárolni, a cipőket meg úgyis túlságosan féltem, hogy folyamatosan azokban szaladgáljak. Megtisztelőnek érzem, hogy egy ilyen kaliberű nemzetközi projekt részese lehetek!”

A BEST NIGHTS kollekció tizenkét exkluzív utcai ruhadarabban ötvözi a Jägermeister márka elemeit, a városi streetstyle-t és az éjszakai élet-stílust. Minden darab tartalmazza a németországi Wolfenbüttelben található Jägermeister központ koordinátáit, amelyek egyedülálló és összetéveszthetetlen szimbólumként kapcsolódnak a márkához.

A gyártás szempontjából a Jägermeister a kiváló minőségű anyagokat helyezte előtérbe: a szövet 100 százalékban organikus pamutból készült, Organic Cotton Standard (OCS) tanúsítvánnyal rendelkezik, és mindegyik darabot az EU-ban gyártanak. Ezenkívül egy speciális funkcióval ellátott, úgynevezett „álcázó póló” is kiegészíti a modern BEST NIGHTS kollekciót, és ráadásul még interaktív élményt is nyújt: egy Instagram AR szűrővel rejtett elemeket fedezhetünk fel a poló grafikájában.

Az exkluzív darabok az utcai ruházat és a márka közösségét célozzák meg világszerte. A kollekció minden egyes eleme hangsúlyozza a barátokkal töltött legjobb éjszakák jelentőségét. Annak ellenére, hogy ezek az éjszakák jelenleg másképp néznek ki a globális koronavírus-járvány miatt, a Jägermeister optimista marad, és bízik abban, hogy hamarosan újra együtt élvezhetjük a legjobb éjszakáinkat. Ezen felül a Jägermeister megrendelésenként egy eurót ad a United We Stream nemzetközi kulturális platformnak és streaming közösségnek, amely elkötelezett a klubkultúra támogatása iránt a világméretű válság idején is.

Fotó: jagermeister.com

Távol, de együtt – a BEST NIGHTS kollekció összeköt

A BEST NIGHTS nemzetközi kampányában több meghatározó nemzetközi divat ikon is közreműködik. Köztük a modell és tervező Lisa Anckarman (Svédország), a rapper és divatfanatikus Dalibor Stofan, más néven DALYB (Szlovákia), a blogger és cipőszakértő Christopher Blumenthal (Németország), valamint a föld „valószínűleg legidősebb utcai ruházati tehetsége”, Alojz Abram a.k.a. Gramps (Németország).

A jelenlegi koronavírus-járvány miatt a nemzetközi tehetségek nemcsak a kollekció modelljei, hanem saját kampány-anyagokat is készítenek. A forgatásokhoz a Jägermeister minden modellnek egy speciális kamera készletet küldött. A felkért művészek így ötvözik a BEST NIGHTS darabokat a saját egyedi stílusukkal, az anyagok a nemzetközi kampány részeként lesznek majd láthatók mind a Jägermeister, mind a művészek közösségi média csatornáin.

A kollekció limitált darabjai 2021. január 31-től lesznek elérhetők a www.bestnights.com oldalon Magyarországon, és 21 másik országban Európában, Észak-Amerikában, Dél-Afrikában és Ázsiában (Taiwan).


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.