Voltak okosabb embereket visszatartó jelek, hiszen húgomék a teljes kiábrándulásukat az előző héten élték át pont itt, de mi mentünk.

A Fiamnak erőt ehhez a gyönyörű új autója, és ígérete adott, igaz napok óta ezzel az új gyomorvírussal is küszködött. Szóval alig éltek, mivel vagy három órát aludtak, igaz én sem, de fő a karácsony!

Én annyi jót és szépet meséltem nekik a hat éve rendszeres kirándulásomról, hogy hittek nekem. Igaz, hogy ez Bécsről szólt.  

Életemben, csak a szocban álltam ennyit a határnál. Pánikhangulatban álltak sorban a WC-nél, a kútnál az emberek, szóval kicsit időutazásnak tűnik már mindez utólag. 

Tegnap volt, friss még.

Szóval, menni akartunk, hát mentünk.

Megérkeztünk is, hála a fiam jó érzékeinek.  

A bevásárló falu előtti parkolónál nem kellett fizetni, de hely sem volt. Keringtünk egyre kevesebb türelemmel, aztán jó messzire csak-csak beálltunk.

Semmi információ, útmutatás sehol, magad Uram irányítással.

Tömeg, tömeg. Fóbiám ordít, szédülök, de makacsul kitartunk a menyemmel.  A Fiam a műszaki áruházakba vonult el tőlünk.

Hát nem volt semmi. Mire végre átláttuk, azt ami átlátható és megtaláltuk azt a minőséget és árat, aminél letettük a voksunkat, kiderült, hogy a pénztárnál, vagy még előtte a próbafülkéknél órákat nem kímélő sorok állnak. Erre mi nem voltunk alkalmasak, és az időnkbe sem fért bele.

 De ha már itt voltunk és ha már kiváltottuk az eurót , akkor meg is oldjuk a feladatot, tehát  mentünk tovább buldogként, arcunkon semmi vásárlási izgalommal.

Intelligenciánknak hála semmi konfliktusunk nem volt, feszültségünket nem hárítottuk egymásra.

A Fiam igaz semmi érdemlegeset nem talált, nem vett, de sápadtan és türelmesen követett bennünket.

A végeredmény, megvettem, amit feltétlenül meg akartam venni és nem gagyikat, és árban is jobban, mintha itthon tettem volna.

Menyem a megfontoltabb típus, ő úgy négy óra felé kezdte átlátni és átgondolni, hogy a látott árú választékából mit fog megvenni. Azaz mit vehetett volna, mivel hat óra előtt öt perccel már sorra lehúzták a redőnyöket. Hiába a tömeg, a rengeteg potenciális vásárló.

Én ugye gyorsan döntök vásárlásnál, örülhettem volna most ennek a nem mindig jó tulajdonságomnak.

 De...Azaz, a kis-szatyor, nagy szatyor, cipekedés, fáradtság tömeg mellékhatásaként, csak itthon vettem észre, hogy az egyik csomag eltűnt.

Ugye azért járok Bécsbe, mivel nem vagyok tizenéves és mégis szeretem a jót és a nem csípőnadrágot, amit ugye hat próba után meg is leltem.

De álmaim nadrágja és lányom ajándéka, valamelyik kanyarban eltűnt. A keserűség mellé, most még a pazarló jelző is frusztrál. A szűz csillagjegyem vezérelte, hogy eltettem a számlát.

Hazafelé tömeg, eső, köd, iszonyú rossz közlekedési táblák, morál, és mindez a csodás Ausztriában és Vösendorf-nál.

De azért lehet, hogy máskor is megyünk. Volt benne valami retró hangulat, és megfizettünk ezért a tapasztalatért.

Igaz, olyan szocis volt. Mindenhol dohányoztak, az osztrákok olyanok voltak, mint talán mi voltunk a Gorejne korszakban.

Mások lettünk. És nem mellékesen, ma már nagyon nehéz megtalálni, meglátni azt, hogy mi az, amit itthon nem kaphatsz meg ugyanannyiért, vagy nincs meg itthon is. Hálisten!

És milyen jó volt átjönni a határon!

Sokkal több tábla, fény, és komolyan Európa!

Igaz esett, haragudott ránk az ég, de túléltük, igaz engem meg is megbüntetett.

A hibáinkért manapság rögtön fizetünk, de ez talán megérte.