Bevackoltam, bedobozoltam magam, kettős zárral megerősítettem a lakást és a saját biztonságomat, hogy élvezzem a nyugalmat és a csendet.
Az első hét után fülem azonban egy jó apacs indiánt is megszégyenítve, mintha kiéleződött volna az alattam, felettem és mellettem lakók élethangjaira.
Percre pontosan tudtam, hogy mikor indul reggel munkába a jobboldali (nem politikai vonalon) szomszéd, mert a lépcsőházat is megrengető ajtócsapódása még a párnám mellett lévő ébresztőórát is túlordította. A felettem lakó körömcipőjének szapora kopogása pedig állandó késésben lévő szomszédnőt jeleztek. Kilenc órára már a baloldali gyerekesek is elcsitultak, miután sírva-ordítva célba értek a körzeti iskolába, óvodába.
A "legmegrázóbb" az volt a reggeli rohanásban, hogy mindenkire egyszerre érett rá. A WC öblítők végeláthatatlan zuhogása legalábbis erre utalt. Arról nem is szólva, hogy a csőrendszer tihanyit is megszégyenítő visszhangja elárulta, kinek van éppen súlyos emésztési problémája.
Azt reméltem, hogy majd napközben békésen dolgozhatok végre, ám a nyugdíjas alsószomszéd nem így gondolta...
Vagy előző életében (vagy most) nagyon sokat nélkülözött, vagy a hallása romlott elég jelentősen, mert óriási erővel dübörgött a "Hogyha nékem sok pénzem lesz..." kezdetű kívánság -nóta.
Ezt csak a mellette lakó egyetemista "űberelte" felül, aki a vizsgaidőszakba valószínűleg a szerelmi bánatát is beleolvasztotta, miközben a "Valami véget ér, valami fáj" Ákos szerzeményt hangosította rettenetesre.
Az ingyen koncert persze a többi házbélinek sem nyerte el a tetszését, mert a legutóbbi lakógyűlés fő napirendi pontja is ez lett...
Na, majd este, gondoltam, amikor mindenki kifárad, akkor végre hallhatom a csend hangjait is..
Hamar kiderült, hogy én ugyan nem élvezhetem , de a felső szomszédék azonban nagyon... egymást.
A vélhetően nem új rugózású rekamié ütemes nyikorgása, és a jól hallható kéjes nyögések fergeteges "párviadalra" utaltak. Ráadásul így megy ez hetente többször is...
Bár ezt még így is szívesebben, (ám némileg irigykedve) "hallgatom", mint a túloldaliak napi rendszerességgel zajló vitáit. Nem egyszer drámai sikoltozások és tompa puffanások is érkeztek odaátról, s hogy nem a tv-ből szóltak, az reggel azonnal kiderült, amikor a szomszédasszony napszemüveggel lépett ki az ajtón. Pedig aznap éppen esernyőre lett volna szükség...
Szóval, azt hittem jobb lesz itt, a családi "kakas-kukorékolásos" és néha trágyaillatú környezet után. De hát az a" baj", hogy itt is csak emberek laknak, - ráadásul papírvékony falak mögött...
Arra gondoltam..., hogy a legszívesebben mégiscsak egy tanyára költöznék - állatok közé!
