Ezer bocsánat, ez már nem is fikció, a jelenben vagyunk! Egy biztos, a fotográfia lassan száznyolcvan éves történetében az utóbbi hat-hét év olyan változásokat hozott, amelyeket tíz évvel ezelőtt a legmerészebbek is csak túlzásként említettek volna. Akkor hogy is van ezzel a bizonyos kacsintással?

A digitális fényképezés térhódításának számtalan előnyét sorolhatnánk, de azt hiszem, praktikus szempontból az első helyre az a tény kerül, hogy az analóg fotográfiával ellentétben gyakorlatilag nincs nyersanyagköltsége. Ennélfogva a digitális fényképész - megfigyelhetjük - szép lassan eljut oda, hogy mindenre lő, ami mozog, és ami nem mozog, arra is.

Ha egy nyaralás során exponált felvételeink számát átszámolnánk hagyományos filmkockákra, valószínűleg az egykor elhasznált filmmennyiség sokszorosa lenne az eredmény. Nincs is ezzel semmi baj, de felmerülhet a kérdés, hogy mit is kezdünk ezzel a rengeteg képpel?

Felmérések szerint sokrétű és egyre fejlődő vizuális kultúránk első számú közvetítője mind a mai napig a fénykép. A pillanat vizuális elraktározása soha nem sikerül olyan jól, még ha valós szemlélőként éljük is át, mint ha azt fénykép segítségével tesszük. Az évek múltán előkotort fényképek sokkal ismerősebbek, mint a hajdan átélt pillanat. Segítségükkel rég elfelejtett érzéseket élhetünk át újra, azokról a dolgokról nem is beszélve, amit magunk személyesen át sem élhettünk, csak fénykép révén váltak vizuális emlékké. A digitális technológiák a képközvetítést mindig újabb és újabb módon hozzák testközelbe, de a kézben tartott fénykép mágikus erejével nehezen vehetik fel a versenyt.

Azért, hogy ne érezzük távolinak ezt a varázslatot, íme egy-két aktuális módszer a digitális fényképezőgépünk által elraktározott sok-sok egyes és nulla papírképpé formálásához.

  Ha van elég időnk és energiánk, izgalmas játék, ha képeinket magunk nyomtatjuk. A legelterjedtebb és legolcsóbb megoldás, ha színes tintasugaras fotónyomtatót használunk erre a célra. Ha van otthon számítógépünk, már 20-30 ezer forintért kompatibilis fotónyomtatót kaphatunk hozzá. Ezek a relatíve alacsony árú készülékek rendkívül jó minőségű nyomat készítésére alkalmasak, a jó eredmény eléréséhez viszont elengedhetetlen a megfelelő minőségű papír.

Fontos, hogy mindenképpen fotópapírt használjunk. Ebből igen széles a választék, és nem feltétlenül szükséges a nyomtató márkájával azonosat használnunk.

A papír minőségét legjobban jellemző adat a súlya. A megközelítően 200 grammos papír használatával rendkívül jó lesz az eredmény, a nyomtatás előtt azonban a számítógépen be kell állítanunk a neki megfelelő értékeket, mivel minden papír - felülettől és súlytól függően - más festékmennyiséget kíván. Sok idő és papírkosár-ürítés után jutunk el oda, hogy konstans jó eredményt érjünk el, de szerintem, megéri. A saját készítésű képet kézbe venni igazi élvezet!

Akinek nincs számítógépe, az is választhatja ezt a megoldást, mivel kapni olyan nyomtatót - igaz, körülbelül dupla áron -, amely közvetlenül a fényképezőgépről működtethető, vagy különböző típusú memóriakártyák befogadására alkalmas. A nyomtatási értékek ebben az esetben is fontosak, de ezek általában már a printeren is beállíthatók.

Az tintasugaras eljárással készült képek nagy hátránya viszont az eléggé változó tartósságuk. E képek élettartama semmiképp nem közelíti meg a hagyományos kémiai eljárásokkal készültekét. Gyorsabban fakulnak, és általában sérülékenyebbek is.

Tartósabb eredményt érhetünk el az úgynevezett termoszublimácós eljárással működő fotónyomtatókkal. Ezek kevésbé elterjedtek, valószínűleg a készülékek és a hozzájuk tartozó papírkészlet (cartridge) magasabb ára miatt, s azért is, mert használatuk kizárólag fotó nyomtatására célszerű. Egy jó minőségű tintasugaras nyomat költsége A4-es méretben 300 forint körüli, míg az utóbb említett módon ugyanennyiért 10x15-ös nagyságút nyomtathatunk.

Ha képeinket az örökkévalóságnak szánjuk, de legalábbis a dédunokáinknak, akkor a legcélszerűbb, ha hagyományos fotólaborral dolgoztatunk. Sokan nem tudják, de a legtöbb labor felkészült a digitális felvételek hagyományos fotópapírra való kidolgozására, és ennek az ára általában megegyezik a negatívról készített képekével. Van ugyan egy-kettő, amely felárat kér a CD-ről vagy memóriakártyáról végzett kidolgozásért - holott a korszerű laborgépeken lassan bonyolultabb a filmről kidolgozni -, de így is olcsóbban jöhetünk ki, mint az otthoni megoldások bármelyikével, a minőségről nem is beszélve.

1827-ben Niepce-nek az első fotográfia elkészítéséhez - Kilátás a dolgozószobából címmel - többórás expozícióra és hosszú, bonyolult vegyszeres kidolgozásra volt szüksége. A mi kilátásaink ehhez képest beláthatatlanok... Lehet, hogy nem is olyan sokára egyszerűen csak kacsintunk egyet.

Fényes Gábor