Életforma.hu

STÍLUS

Keressük! Hová tűnt Fekete Laci 10 kiló marhája?

A "Hal a tortán" e heti utolsó vacsoráján számos furcsa dolog történt. Többek között, hogy Fekete Laci levest főzött, kanalat hajlított, és eltűntetett 10 kiló marhahúst. No de hova...?

Nem volt itt fergeteges show műsor, mégis tele volt meglepetésekkel ez az este.

Rögtön az elején megtudhattuk az erős emberről, hogy egész Afrikában csak egy férfiról álmodott, az is a hentese volt. Aztán meg ott lóg középkori páncélba öltözve egy középiskola falán Toldi Miklósként, főzés közben még a gyenge kanál is meghajlik a kezében, és hogy átvert bennünket egy egész héten át!

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy szeret "marháskodni", de hogy ehhez éppen 10 kiló kellett tegnap, azt álmunkban sem gondoltuk. No meg a vendégek sem, akiknek levest(!), majd vadast főzött, a földi halandó számára több hónapra elegendő húsmennyiségből.

Számoljunk csak... Az asztalon kb.3-4 liternyi leves gőzölgött, amiből ugye a házigazda nem evett. Abban hús nem, csak répa, egyéb levesbevalók, no meg tészta volt. A benne megfőtt marhaszeletekből mindössze 4-et láttunk a tányérokon, mert Bogi kiváltságosként rákokat és csigákat kapott. (Mondjuk ez nekünk is meglepetés volt, mert nem láttuk,hogy ezt Laci'bá készítette volna...)

A zsemlegombócba nem kell hús, se a gofriba, se a pudingba... A legpazarabb esetben is 2 kiló(több személyre) elég egy jó vadashoz. Akkor hol a többi hús...?

Csak ülünk estéről estére a tv előtt, és nézünk, mint a moziban. De nem látunk. Szinte fel sem tűnik a szemfényvesztés.

Pedig húsok tűnnek el az orrunk elől, hirtelen megtanulnak főzni a konyhában sosem járók, megjavulnak a rosszfiúk, szerethetők lesznek az utálatosok, viccesek a mogorvák, erősek a gyengék, és még számos "csoda" megtörténik - jó pénzért.

Lehet, hogy Fekete Laci rejtélyes marhaszeletei is a fagyasztóban várják az újabb "felkérést"?

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.