Rövidesen tényleg beköszöntenek a komolyabb hidegek, egyes előrejelzések szerint már a héten fagyok is jöhetnek reggelente. Vigyük a növényeket védett helyre, és elő az őszi díszekkel is, hogy hangulatosabb legyen a szeptember.
Először is vedd számba, mely nővények fáznak vagy fagynak meg leghamarabb. Természetesen a kaktuszfélék és a pozsgások, hisz rengeteg víz van bennük. Ide tartoznak például a majomkenyérfák, melyek eddig igencsak jó érzeték magukat a kerti asztalon.Ne feledkezzünk meg a kedvenc korallvirágokról, a fokföldi ibolyára vagy a ciklámenről sem. Javában virágzik mindegyik a teraszon.Javában virágzik még az emeleti ablakban a levendula. Illata most is elbűvölő, megnyugtató. Ezek még maradhatnak, de tél előtt majd erősen vissza kell vágni, hogy tavasszal újult erővel hozza virágait.A már elhervadt virágok helyére pedig itt egy jó tipp! Ültess cserépbe pár örökzöldet, díszítsd egy kis őszi színnel, és meglátod, sok örömöd lesz benne. Az sem elhanyagolandó, hogy majd november végén e díszeket kicserélheted néhány karácsonyi üveggömbre, és már kész is az ünnepi tál vagy vendégfogadó ajtódísz.
A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.