Fiatal művészeket támogatnak egy budapesti épület lakói. A ház belső udvarán létrehozott szabadtéri galériát 2018-ban alapították a lakók, hogy az alkotások az ott élők örömét szolgálják. Eddig hat remekmű készült el, a hetediket november negyedikén kezdi egy fiatal festőművész.
A ház lakói szerettek volna valami különlegeset, valami extravagánsat, így talált egymásra a lakóközösség és Verebélyi Diána festőművész, és ekkor készült el az első alkotás. Miután a belső udvar lopakodó fényeiben üresen tátongó, tizenkilenc hatalmas képkeret egyikébe életet lehelt a művész festménye, az eseményeket már nem lehetett megállítani. Újabb és újabb alkotások készültek el az átrium falain. Így született meg a város új és egyik legkülönlegesebb galériája.A galéria legújabb festményét, Kuzma Eszter Júlia és Friedrich Barnabás: Nyírfaerdő című művét október közepén Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi docense avatta fel. De már a következőt is tervezik: napokon belül kezdi a munkát egy másik feltörekvő festőművész, Kovács Anita.Az 1880-ban épített Gizella Malom szerencsésen átvészelte mindkét világháborút, és a malomipar hanyatlása ellenére egészen a hatvanas évekig működött. Az épületbe vezető sínek később akadályozták a környék fejlesztését, ezért először raktárrá alakították, később bezárták az épületet. Néhány évvel ezelőtt azonban teljesen felújították, loft lakásokat és irodákat alakítottak ki benne.Belső udvara pedig mára 5 modern, falakat betöltő, a graffitikre emlékeztető alkotást is rejt, sőt Péter Ágnes szobrászművész Kapu című szobra is helyet kapott.
Retrós csempék, főcím, Kép: ujhazcentrum
Óriási méretű járólapok, innovatív közterületi burkolatok, márványhatású belső terek és egy meglepő új bútorirányzat – ezek határozzák meg a közeljövő fürdőszobatrendjeit. A milánói Cersaie kiállításról, Európa nagyszabású fürdőszobaexpójáról idén is helyszíni tudósítást kaptunk.
A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.