Életforma.hu

STÍLUS

Király a király

A tegnapi Megasztár fináléban a nézők szavazata alapján Király Viktor lett a győztes. Fekete Dávid önértékelésének pedig ezennel lőttek.

Az egész a kiesett megákkal kezdődött, előadtak egy közös számot, aztán a műsor folyamán még külön a lányok, meg a külön a fiúk is, semmi különös, ne sajnálják, ha nem hallották.

Aztán következtek a fiúk, felváltva. Eleinte még minden rendben volt, aztán valahogy rendre Viktor volt az ügyesebb, amit a zsűri jól bele is mondott Dávid arcába. Nem voltak bunkók, ez a feladatuk, aki erre a színpadra kívánkozik, kénytelen elviselni a kritikát.

Az viszont megdöbbentő volt, ahogy Dávid önbizalma elfogyott: az első rossz értékelés után még tartotta magát, de a következő száma már nem volt olyan jó. Emiatt aztán megint megkritizálták, ettől pedig még rosszabb lett. Egy idő után komolyan attól féltem, egyszer csak elsírja magát. Remélem, csak beképzelem, de nem lennék meglepve, ha önértékelési zavarok miatt mehetne a pszichológushoz.

Viktor - számomra amerikai - önbizalma ezúttal is működött, látszólag nyugodt volt, biztosan hozta a megszokott formáját, ami engem ugyan nem borzongat meg, de legalább nem volt fülsértően hamis.

Énekeltek együtt régi nyertesekkel is, Viktor Rúzsa Magdival, az nagyon tetszett, Dávid pedig Caramellel, aki a zsűri szerint leénekelte őt a színpadról, szerintem meg olyan volt, mint egy macska, akinek ráléptek a farkára. A műsor végén a négy győztes, Tóth Vera, Caramel, Rúzsa Magdi és Viktor állt együtt a színpadra, elég vicces volt, ahogy a két lánnyal elénekeltették szinte az egész számot. Na igen, mert nekik van hangjuk.

A műsor csúcspontja szerintem pedig az volt, mikor Friderikusz felajánlott a második helyezettnek egy autót, mintegy lefikázva ezzel az egész produkciót, ami még arra sem képes, hogy vigaszdíjjal jutalmazza a vesztest.

Úgyhogy kérem, Király Viktor az új megasztár, a tv2 szlogenje szerint az új legenda. Ennek eldöntését azért én a következő ötven évre bíznám, maradjunk annyiban, hogy ő 2008 legjobb hangja. Esetleg. Bár a megavokalista lányt ma még nem is emlegettem...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.