A mi családunk valahogy mindig legendás háziállatokat tartott. A nagy állatszeretet még a nagypapámtól és nagymamámtól örököltük. Az ölükben macska ült, közben pedig kutyát simogattak, vagy épp őzet neveltek.
Szóval itthon is követtük a jó példát: volt, hogy egyszerre volt akváriumunk, macskánk, kutyánk, kanárimadarunk és hörcsögünk. Próbáltunk harmonikusan élni velük...
Persze az állattartás nem csak játék és mese... Legendás házi kedvenceink minduntalan tettek arról, hogy idejekorán szívrohamot kapjunk.
Az idillt többnyire az szakította meg a velük való együttélésben, hogy például a kutya játék közben csatakosra nyalogatta a macsekot, és inkább közbeléptünk, mielőtt a cirmos valamilyen maradandó sérülést okozott volna a kutyában. Vagy esetleg előfordult, hogy a hörcsög valahol a beépített szekrény mélyéből pislogott vissza ránk.
Volt olyan macskánk, Lucifer (beszélő név, nemde?), aki miatt semmit, de semmit nem hagyhattunk elöl az asztalon, mert legyen az kígyóuborka vagy kolbász, válogatás nélkül mindent lehúzott az asztalról. Persze csak a madárkalitka után, ami mindig a fotel tetejéről figyelt támadóállásból.
Mazsi kutyánk mindent széttépett, ami csak közelébe került (kedvenc régi matracunkat még Csehszlovákiából). Arról is nevezetes volt, hogy minduntalan "moziba" járt éjjelente, s szerencsénk volt, ha másnap hazatért, pár bogánccsal bundájában (azt már le se merem írni, hogy a szomszéd libája csak azért úszta meg kutyánk vadászösztöneit, mert időben kiszedtük a kutya szájából hosszú nyakát).
Picur kutyánk is tündéri, de szintén legendás. Rálicitál elődjére: ha vihar van, állandó ugatásával hergeli a szomszédokat - mi már hozzászoktunk. Főleg azokhoz a kérdésekhez, amit kedves szomszédaink tesznek fel: Meddig él egy ilyen kutya? Persze, ez valamelyest természetes azoktól, akik nem tartanak állatot.
Na, tehát a vihar és Picur. Állandó kísérőjelenség nála, ha vihar van, bármit képes széttépni, ami a közelében van. Ilyenkor fordul elő, hogy óvatosan kérdezem meg családtagjaimtól, hogy az a gumicsizma, ami a kutyaház mellett volt, eddig is négy darabban volt-e, vagy hogy mi az a sok ruhacafat az udvaron. Mint utóbb kiderül, egy vadontat új csizma került kedvencünk fogai közé és egy méregdrága termópléd, amit szellőzni tettünk ki, Picur kutyánk vihar alatti tevékenysége előtt... El lehet képzelni, mennyi a család vérnyomása ilyenkor átlagban...
Azt már nem is számolom, hogy a drága öleb szenilisségéből fakadóan hányszor kellett újra füvet vetnünk és gödröket betömnünk a kertben: 8 éve az a képzete, hogy a kert sarkában és a gázóra környékén elásott egy csontot, amit szüntelen keres. Pedig számításaink szerint vagy öt éve kiásta már...
Csak olvasgatom tovább a tanulmányt és mosolygok. Magas vérnyomású embereknél, akik állatot vettek magukhoz, alacsonyabb vérnyomást mértek bizonyos idő eltelte után. Bizonyosan van igazság az állításban. Nekem fejfájáskor biztos gyógymód, ha kicsit kiülök a kutyám mellé és simogatom. Egyből megérzi, ha baj van, ebben biztos vagyok. S ilyenkor megnyugszik, nyalogatja a kezem és a mancsaival átkarolja a kézfejem.
Na, ezek azok a pillanatok, akikor azt érzem, érdemes állatot tartani. Becsukom a szemem, hogy ne lássam a gumicsizma darabkáit és a kiásott gödröt. Hiszen ezeket leszámítva nagy öröm a házikedvenc.
