Egyszer a börtönudvar közepére állt, és gitározott. Óriási tömeg gyűlt köré, hogy hallgassák, mert a zene varázsának hatására már ők sem féltek. Látván ezt, a börtön vezetősége megtiltotta az embernek, hogy gitározzon.
De a következő napon megint ott volt, dalolt és gitározott, és megint nagy tömeg vette körül. Az őrök dühösen elcibálták onnan, és levágták az ujjait.
De másnap ismét ott volt, énekelt és gitározott, már amennyire vérző ujjai engedték.
Ez alkalommal a tömeg már éljenzett. Az őrök megint elhurcolták, és összetörték a gitárját.
A következő napon a férfi teljes szívéből énekelt.
Micsoda dal volt az. Mennyire tiszta és felemelő! A tömeg vele együtt énekelt, és amíg a dal tartott, az ő szívük is olyan tiszta lett, mint azé az emberé, lelkük pedig törhetetlen.
Az őrök annyira feldühödtek, hogy kitépték a férfi nyelvét. Félelmetes csend ereszkedett a táborra..
Mindenki legnagyobb meglepetésére, a férfi másnap is ott volt a megszokott helyén, és táncolt valami hangtalan zenére, amit csak ő hallhatott. Kevés idő múltán egymás kezét fogva táncolt mindenki a meggyötört, vérző kezű alakkal a kör közepén., miközben az őrök lába a földbe gyökerezett a csodálkozástól.
A történet egy indiai táncos emlékére született, akinek a lábát amputálni kellett. A műtét után folytatta a táncot, műlábbal, és ismét a csúcsra jutott.
Ön is képes lenne rá...?
forrás: Anthony de Mello: A szív ébredése, Korda Kiadó, Kecskemét 1998. 20-21. p
