Életforma.hu

STÍLUS

Luxus a tetőn-képgalériával

Igazi kihívás volt összehangolni a fiatal házaspár ízlését, mert míg a hölgy a klasszikus, addig a férj a minimál stílus elkötelezett híve. Teljes volt viszont az egyetértés abban, hogy a fürdőszobán nincs semmi takargatnivaló, tehát váljon központi elemévé a ház pihenőzónájának.

A családi ház legfelső szintjén, a szülői lakosztályban helyezkedik el a hálószobával egybeépített, igény esetén maratott üvegajtóval szeparálható fürdő. A nagyvonalú térelosztás, a minden irányból beáramló fény és az összefonódott funkciók miatt a tér a tetőtéri luxuslakások minden alapvető jellemzőjével rendelkezik.

A leghangsúlyosabb berendezési tárgy,

a Philippe Starck által tervezett kád, a helyiség közepén kapott helyet. Ez az elrendezési mód külföldön kevésbé meglepő, de bizony kell némi egészséges exhibicionizmus ahhoz, hogy az egyébként leginkább a sarkokat kedvelő magyar ember egy nyitott tér közepén képes legyen valóban ellazulni. Pedig a tágasság megnyugtató, és az efféle elrendezés mutatósságához kétség sem férhet. A kád elhelyezése ráadásul itt azt is lehetővé teszi, hogy a fürdőző a terasz üvegajtaján át gyönyörködhessen a panorámában. Természetesen nem hiányozhat a mindennapi gyors tisztálkodáshoz az épített, ajtóval zárt zuhanykabin sem. Ez takarja diszkréten a vécét és a bidét a háló felől. Így megvan a kellő intimitás, és a nagyvonalú berendezést sem zavarják meg a funkcionális, de közszemlére téve esetleg zavarba ejtő kellékek, a figyelem pedig akadály nélkül a kád-tükör-lámpa hangsúlyos hármasára irányul.

Alapstílusnak a minimált választották

a belsőépítészek, ezért a modern kád mellé egyedileg készíttetett, dísztelen mosdópult és -szekrény, valamint egyszerű, modern vonalú, falba épített csaptelep került. A kád mellett álló csaptelep igazi különlegesség, nemhogy megtörné, sokkal inkább kiemeli a tárgy lendületes vonalait. A természetes pasztellárnyalatú, első pillantásra egyszerűnek tűnő burkolat közelebbről nézve már átvezetés a felhasznált stílusok között, hiszen tone-in-tone - vagyis saját árnyalatával - mintázott, méghozzá barokkos ornamentikával. A megoldás akár a sikeres kapcsolatot is szimbolizálhatná, hiszen így már mindkét fél ízlésének van megfelelő elem benne. A szintén a modern stílushoz illeszkedő üveg tolóajtó savmaratott mintája megismétli a csempe virágmotívumait, így romantikusabb külsőt és kellemes vibrálást visz a térbe. A semleges alapszínek azért is kitűnő választásnak bizonyultak, mert vendéglátóink kedvelik az élénk árnyalatú kiegészítőket, amelyeket viszont akár néhány évente más erős színre cserélhetnek. A hálószobában például gyakran változnak a díványpárnák, és a változásokhoz a vele egy térben lévő fürdőnek is alkalmazkodnia kell. Ezt oldja meg a mindenhez illő, mégsem jellegtelen szín- és formaválasztás.

A gondosan kidolgozott részletek

fokozzák a helyiség különlegességét. A minimál bútor mellé igazi klasszikus, nem újszerű szuperbarokk stílusú, aranykeretes tükör került. A többi kiegészítő a modern enteriőrökben megszokott krómmal szemben a kerethez illően aranyos árnyalatú. A fényes, hosszú szálú szőnyeg és a teraszajtót takaró flitteres mintás római roló a nőies puhaságot és a budoárhangulatot adja meg a térnek, utóbbi csillogó szemcséivel ráadásul némi pluszragyogást csempész be az egyébként is kifejezetten fényes fürdőbe. Az i-re a pontot a két stílus tökéletes ötvözetét jelentő, Tord Boontje által tervezett virágos, fém dizájncsillár teszi fel.

Fotó: Bartos Gyula

Infó

Címek, telefonszámok, webhelyek

BELSŐÉPÍTÉSZET

Attr-act
Baráth Krisztina és Gerőfi J. Petra

1117 Budapest, Budafoki út 183.
Telefon: 06 (1) 481-9503
Mobil: 06 (70) 450-0701
www.atract.hu

BURKOLAT
Ági Müller Das Bad
1036 Budapest, Pacsirtamező u. 41-43.
Telefon: 06 (1) 430-0842
www.agimuller.hu

BÚTOR
Hárs Bt.
Ledő László
1181 Budapest, Csontváry u. 5.
Telefon: 06 (1) 291-6966
Mobil: 06 (20) 938-0303

CSAPTELEPEK
Kludi
1111 Budapest, Bartók Béla út 20.
Telefon: 06 (1) 385-0034
www.kludi.com

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2010/1. számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.