Nem egészen véletlenül lett belsőépítész, Boronkay Linda szülei mindketten ehhez a szakmához kötődtek. Az út azonban nem volt egyenes, a most huszonhat éves tehetség először Párizsba ment, hogy modellkedéssel megkeresse a pénzt a tanulásra. Olyan neves divatházaknak dolgozott, mint a Dior, a Christian Lacroix, a Sonia Rykiel vagy Issey Miyake, élt Párizsban, dolgozott Milánóban, Tokióban, New Yorkban és a világ számos más pontján.

Hazatérne

Belsőépítészeti tanulmányait két éve kezdte a London Metropolitan University belsőépítészet és technológia szakán, egy éve van hátra a diplomáig, szabadidejében pedig folytatja sikeres modellkarrierjét.

Bár a győzelem után kapott állásajánlatokat a világ számos pontjáról, mindenképpen befejezi az egyetemet, és a diploma után legszívesebben hazatérne Magyarországra a világlátott ifjú hölgy. Bár a munkalehetőségek és -körülmények elmaradnak a külföldiektől, Linda kihívást keres a magyarországi munkában:

- A magyarországi megrendelők többségének egyelőre sem a stílusbeli elvárásai, sem a pénztárcája vastagsága nem hasonlít a külföldön megszokotthoz. Ami külföldön már szinte mindennaposnak számít, itthon még mindig meghökkentő. A legtöbb stílust finomítani kell ahhoz, hogy a magyar megrendelők a magukénak érezzék. A cél az lenne, hogy elérjük a külföldi nívót, és úgy látom, erre vannak is próbálkozások, főleg éttermek, üzletek és más közterek esetében. Az otthonukban még kevesen vállalják a merész berendezést. A jó dizájn sokkal inkább ötlet, mint pénz kérdése, és ha lenne lehetőségem néhány nagyobb volumenű munkára, mellette boldogan vállalnám a szűkebb kereteket, mert sokat jelent, hogy otthon élhessek.

Korlátok nélkül

Anyagi korlátokkal nem kellett szembenéznie akkor, amikor a pályázatra egy egyedülálló férfi otthonának megtervezése volt a feladat.

- A versenykiírásban gyakorlatilag korlátlan anyagi kereteket szabtak, és nem volt kötöttség a tér stílusára vonatkozóan sem. Nagyon részletes leírást kaptunk viszont a képzeletbeli megrendelőről, aki a versenyt támogató ingatlanfejlesztő cég célcsoportját képviseli. A lakás tulajdonosa Marcus, harminckét éves zenei producer, szeret snowboardozni, Dél-Amerikában és Londonban él, nyitott, trendi, kicsit sznob férfi. Olyan lakásra van szüksége, amely nemcsak kényelmes és praktikus, de státusszimbólum is. Ha belépnek a barátai vagy munkatársai, rögtön tudják, kivel van dolguk.

A képzeletbeli megrendelő számára Linda férfias, geometrikus formákat és sötét, erőteljes árnyalatokat álmodott meg. Az alapvetően természetes anyagokat és színeket élénksárga hangsúlyok - mint a nappali és a háló terét elválasztó mozgatható üvegfal - és kirívó műanyag részletek teszik futurisztikussá. A megrendelő státusáról pedig a válogatott dizájnbútorok árulkodnak.

- A modellkedés során szerzett tapasztalatok sokat segítettek, hogy beleéljem magam Marcus életébe, és megtaláljam a hozzá illő stílust. A munkám során találkoztam hasonló emberekkel, belőlük tudtam ihletet meríteni.

Díjazott gyakornok

A tervet végül több száz pályázat közül egyhangúan választotta a legjobbnak a neves szakemberekből álló zsűri, melynek köszönhetően a Britain's Best Emerging Interior Designer megtisztelő cím mellett  - melyet egy teljes évig használhat - a díjazott gyakornok lesz a Johnson Naylor építészirodában, valamint a pályázat támogatóinak segítségével megvalósíthatta tervét egy önálló standon a világ egyik legnagyobb dizájnseregszemléjén, a 100% Design London kiállításon. Reméljük, teljesül az álom, ami sajnos nem csak a tehetséges és céltudatos ifjú hölgyön múlik, és itthon is megtalálja a szakmai sikert és megélhetést.

Kanapé: Ghost Sofa (tervező: Eero Koivisto)

Fotel, nappali: Truffle (tervező: Jean Marie Massaud)

Fotel, háló: James Wingback Chair (tervező: James Design UK)

Állólámpa: VV03 Lamp (tervező: Hector Serrano)

Mennyezeti lámpák: Big Bang (tervező: Enrico Franzolini), Mirror Ball és Stout (tervező: Tom Dixon)

Ágy és ágynemű: Lipla Bed (tervező: Jean Marie Massaud)

Tároló: Horizon (tervező: Pearsion Lloyd)

Kávézóasztal: Amari (tervező: BoConcept)

Kép és szöveg: Timár Gigi

A cikk a Piac és Profit 2008. októberi számának NHD rovatában jelent meg.