Ezek a tárgyak nem egy életkép részei, hanem inkább minden másnak a hiányát mutatják, ezért egyszerűek, hétköznapiak. Jean Baudrillard szerint egy megelőző élet tárgyai ezek, melyek öntudatukra ébrednek.

A trompe-l'oeil festészetben a tárgyak a maguk tudatlan valóságában jelennek meg, de ezzel együtt inkább szürreálisan ábrázoltak, mint valóságosak. A képeken nincs természet, nincs tájkép vagy égbolt, se természetes fény. Itt csak a lefestett tárgy látszik, a vertikális térben az ábrázoltak önmaguk valóságában vannak lefestve, mindenféle kontextus nélkül, mint tiszta jelek.

Egy másik fontos tulajdonsága a trompe-l'oeil festészetnek, hogy a képeken csak lapos tárgyakat láthatunk, mint például könyvet, levelet, tükröt. Ezek mind kitörölhetetlen jelei a hétköznapoknak, melyek a festményeken kitüntetett formában vannak megjelenítve.

A festményeken nincsenek gyümölcsök, húsok vagy virágok, nincsenek kosarak, olyan dolgok, amelyek csendéletek örömét mutatják. Ezek a festmények inkább az ízlés és a látvány örömét adják nézőik számára.

A trompe-l'oeil esetében a perspektíva hatása nem érezhető. A tárgyak ahelyett, hogy a néző szeme elől elenyésznének a háttérben, itt inkább egyfajta előtérben vannak. Ezek a festmények nem egy nem létező valóságot kívánnak bemutatni, hanem meg kívánják osztani a néző figyelmét. Semmit sem látni csak a tárgyakat, melyek látják a nézőt.

Így a trompe-l'oeil tulajdonképpen meghaladja a festészetet. Ez a fajta játék a valósághűséggel, már a 16. század óta fantasztikus dimenziókba helyezte a tárgyakat. Megszűnt a felosztottság a festmények, szobrok és épületek között. A halotti és mennyezetfestmények a reneszánsz korban és legfőképpen a barokkban zavarosakká váltak.

A trompe-l'oeil büntetlenül keveri a szabályokat, hamisan használja fel őket. Nevetségessé teszi az építészetet, összeházasítja, szétválasztja, kihangsúlyozza szerepét és használja technikáit.