Életforma.hu

STÍLUS

Megfontolandó tanácsok az ünnepi bevásárláshoz!

A karácsony az év legbensőségesebb ünnepe, melynek középpontjában a családi, a baráti összejövetel, és az ezekhez kapcsolódó ünnepi étkezés áll. Ilyenkor mindenki igyekszik kitenni magáért, és már napokkal az ünnep előtt megkezdődik a készülődés, az ünnepi étkezéshez a hozzávalók beszerzése.

A kormányzat "Csillagszóró Hadművelet" elnevezéssel mozgósította valamennyi, a fogyasztók érdekeinek, egészségének védelmére hivatott hatóságot annak érdekében, hogy az ünnepi készülődés, bevásárlás zavartalan legyen, a magyar fogyasztók jó minőségű, megbízható áruhoz jussanak, és eközben ne csaphassák be őket.

Ne reméljük azonban, hogy a hatóságok saját felelőtlenségünk ellen is meg tudnak védeni bennünket, fogyasztókat! Maga a fogyasztó is sokat tehet azért, hogy az ünnep jól kezdődjön, és ne érje bosszúság otthon, amikor a főzéshez kezdene.

Ehhez kíván jó tanácsokkal segíteni a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal.

Hogy készüljünk a vásárlásra?

Írjuk össze, mire van szükségünk, és gondoljuk át, hol kívánjuk azt beszerezni. Készüljünk elegendő bevásárló szatyorral, zacskóval, mélyhűtött termék vásárlásánál hűtőtáskával is, hogy a különböző élelmiszereket elkülönítve tudjuk majd elhelyezni. Lehetőleg ne kérjünk az üzletben műanyag reklámzacskót, ezzel is csökkentjük a hulladék mennyiségét.

Hol vásároljunk?

Az étkezéshez, ételkészítéshez vásárolt alapanyagokat, élelmiszereket mindig megbízható helyről, üzletben, piacon szerezzük be. Soha ne vásároljunk ellenőrizetlen helyen, alkalmi árustól, még zöldséget, édességet se! Gyanakodjunk, ha egy árut túlságosan olcsón kínálnak, vagy az utcán, aluljáróban akarják ránk tukmálni. Csak jó minőségű árut fogadjon el, és ne vásároljon meg szükségtelen, vagy gyanús terméket.

Sokat elárul az értékesítőhely tisztasága, a vásárló által is megítélhető higiénés állapota, az eladók ruházata is. Szóljon rá nyugodtan az eladóra, ha kézzel fogja meg a felvágottat, a csomagolatlan árut, ha dohányzik, vagy ha a haját igazítja.

Nézze meg a termék jelölését!

Vásárláskor mindig nézzük meg a termék jelölését. Ha szükséges, vigyünk szemüveget, akár nagyítót is. A jelölésen rajta kell lenni legalább a termék megnevezésének, összetételének, előállítójának vagy forgalmazójának, minőségmegőrzési/fogyaszthatósági idejének. Megtalálhatja az összetevők között az adalékanyagok felsorolását, és az esetleges allergizáló hatású anyagok feltüntetését. Ha a termék hűtést igényel, a tároláshoz javasolt hőmérséklet is fel van tüntetve. A jelölésnek magyar nyelven is szerepelnie kell. Az összetevők csökkenő sorrendben vannak feltüntetve, amelyből következtetni lehet azok arányára. Lejárt terméket ne vásároljon meg! Figyeljen arra is, hogy nincsenek-e a címke adatai átjavítva, letakarva.

Féljünk-e az "E" számoktól?

Az E számok az élelmiszer-adalékanyagokat jelzik. Tévhit, hogy az un. E-ktől, nitritektől, nitrátoktól, tartósítószerektől félni kell. E-száma van pl. a sütőpor hatóanyagának, a citromsavnak, a C-vitaminnak, a karamellnek és még sok más, közismert és ártalmatlan anyagnak is. Megjegyzendő, hogy az adalékanyagok nem csak E-számmal, hanem kémiai nevükkel is feltüntethetők. A szabályosan előállított, magyarországi termékekben az adalékanyagokból csak annyi található az élelmiszerekben, amennyi azokhoz megengedett, és átlagos, szokásos fogyasztás esetén egészségártalmat nem okoz. Nem árt azonban korlátozni az olyan élelmiszerek fogyasztását, melyek sokféle adalékanyagot tartalmaznak, vagy szinte kizárólag cukorból, adalékanyagból és vízből állnak.

Figyeljen a csomagolásra!

A csomagolás is sokat elárul. Sérült, szennyezett csomagolású készítményt ne vásároljunk meg, még akkor sem, ha kedvező áron kínálják. Ha a mélyhűtött termék csomagolása belül zúzmarás, a termék egy tömbbé összefagyott, ne vegyük meg, mert valószínűleg felengedett és visszafagyasztott termékről van szó. Olyan terméket se vegyünk meg, melyet gyanúnk szerint eredeti csomagolásából kibontottak, vagy csomagolása hiányos, nem fedi be az egész terméket.

Figyeljen a termékre!

  • A húsok, halak frissességét gyakorlott háziasszony is meg tudja ítélni színe, szaga, állaga, tapadóssága alapján. Ha a termék állaga nem friss, szaga, színe eltér a szokásostól, ne vegyük meg. Egész nyugodtan ellenőrizze az eladó által becsomagolva átnyújtott terméket is még a vásárlás helyszínén, ha szükséges.
  • Darált húst csak igazán megbízható helyről vásároljunk, ahol nem előre, hanem kérésre darálják le a húst, de legjobb, ha a húst otthon daráljuk.

  • A beiglihez, egyéb süteményhez a mákot, diót nézzük meg, nincs-e benne szennyezettség, törmelék, molyosodásra utaló jel. Ha igen, ne vásároljuk meg!

  • Zöldség-gyümölcs esetén a frissességet szintén szemrevételezéssel meg lehet állapítani. Az esetleges növényvédő-szer maradékok ellenőrzését a hatóság végzi, ezt a fogyasztó nem tudja megítélni. Aszalt gyümölcsök, különösen füge esetén molyosodás, penészedés előfordulhat, ennek szemmel látható jeleire legyünk figyelemmel!

  • Édesség esetén gyakrabban előfordul a minőség-megőrzési idő eltüntetése, átírása, átcímkézése, előző évi szezonális édesség értékesítése. Segítsen a hatóságoknak azzal, hogy mindig ellenőrzi a jelölést és a lejárati idő feltüntetését. Ha terméket választ, vegye fontolóra, hogy a tej- illetve étbevonó masszából készült termék és a valódi csokoládé minősége - és persze az ára - között is különbség van.

Ügyeljen a pénztárcájára!

Nem csak közvetlen értelemben (a Karácsony a zsebtolvajok szezonja is), hanem közvetve is. Ne feledje: a vásárló a pénztárcájával szavaz, és az ünnepi bevásárlás, a kereskedelem van a fogyasztóért, nem pedig fordítva!

Váljon tudatos vásárlóvá!

A kormányzat, a hatóságok, a tisztességes előállítók, forgalmazók fokozott erőfeszítéseket tesznek az ünnep előtti időszakban a forgalmazott termékek minőségének, biztonságának, megbízhatóságának elősegítésére. Csatlakozzon a kezdeményezéshez, saját és családja érdekében.

Ne feledje, őrizze meg a termékek számláját (vásárlási blokkját) mert csak így van lehetőség bármilyen későbbi reklamációra, intézkedésre. Blokkot mindenhol, minden vásárlás alkalmával kötelesek adni, kérés nélkül, számlát pedig kérésre kötelesek adni! Ha olyan jellegű hiányosságot észlel, mely hatósági intézkedést igényel, jelezze közvetlenül az illetékes helyi élelmiszerellenőrző hatóságnak.

 Az Élelmiszer-biztonsági Hivatal biztonságos bevásárlást és kellemes ünnepeket kíván!

 Forrás: Élelmiszer-biztonsági Hivatal


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.