Életforma.hu

STÍLUS

Mennyország vagy pokol? Téged hol várnak?

Sohasem felejtem el. Alig voltam 3 éves, amikor az óvodában egy délutáni alvás közben sírva riadtam fel. - Nem akarok meghalni!- zokogtam hangosan, miközben a dadus rémült arccal próbált vigasztalni.

- Nem is fogsz, hiszen még kicsi vagy!- simogatta együttérzően fejemet, miközben ő maga is elámult a hallottakon.

Azóta sem értem, miért foglalkoztatott már akkor a halál gondolata.

Nagyapám mindig azt mondta, hogy én biztos a Mennyországba jutok, mert jó tanuló és szófogadó gyerek vagyok. Ezt akkor meg is jegyeztem. Mély meggyőződéssel hittem a gyönyörű világ létezésében, s ebben mesés olvasmányaim is megerősítettek.

Néhány évvel később elképzeltem, amint a habos felhők között  kacagó angyalok kísérik nagyapámat, és Szent Péter várja mosolyogva a kapuban. Tudtam, hogy jó helyen van, s talán ezért is sikerült könnyebben elviselnem elvesztését.

De abban is biztos voltam, hogy a gonosz boszorkányhoz hasonlító szomszéd Böske, aki mindig csak veszekedni és ordítani tudott, a pokol kénköves bugyrában végzi. Ott, ahol a forró katlant a vasvillás ördögök fűtik és széles, sátáni vigyorral várják az újabb lakókat.

Mert a jó és a rossz, az öröm és a bánat, az élet és a halál, mindig párban jár.

Amikor határtalan öröm ér és úszunk a boldogság vagy a gyönyör mámorában, földöntúli érzéseinkre azt mondjuk, ilyen lehet a Mennyország.

De életünk során megjárjuk gyakran a poklok poklát is, és nagyon pokolian tudjuk érezni magunkat, ha valami tragédia történik velünk.

Az elmúlást, a veszteségeket, a halált  azonban sosem tudjuk fájdalom nélkül megélni.

Csak reménykedünk abban, hogy a túlvilágról szeretteink békés és mély nyugalmukban, vigyázó szemekkel néznek le ránk. És titkon abban bízunk, hogy ellenségeink méltó büntetésként tovább fortyognak magukban és a katlan izzó tüzében, egy másik helyen.

Mert kellenek ezek a misztikus mesék, akkor is, ha néha magunk sem hiszünk benne.

De ha eljön az időnk, azért csak legyünk biztosak abban, hol is  várnak ránk...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.