Életforma.hu

STÍLUS

Miért szeretjük a kávét?

Tudta Ön, hogy a víz után a kávé a második legnépszerűbb ital a világon? Tudta, hogy ma már egyetemen oktatják a kávékészítés mikéntjét? Üdvözöljük olvasóinkat az illycafé trieszti kávéegyetemén!

Magyarországon sajnos a széttartáson és széthúzáson kívül másnak nincs kialakult kultúrája, így van ez a kávéfogyasztással is. A fogyasztói társadalom által folyamatosan táplált igényszint-fenntartás és növelés mellett egyre inkább hajlamosak vagyunk elfelejteni honnan és hová tartunk, miért csinálunk dolgokat és azok egyébként mennyire jól tudnak esni éppen ott, éppen akkor, éppen nekünk. Ahogyan például a reggeli kávé is.

A kávé mindössze 50 kalóriát tartalmaz és az összes ital közül a legjobban stimulálja érzékszerveinket. Hat a szívműködésre, hangulatunkra, élénkíti a figyelmet és  többek között a veseműködésre is kedvező hatással van. A látást 12 megabit/másodperccel, a hallást 1 megabit/secundummal, az érintést 500 kilobit/s-mal, a szaglást 70 bit/másodperccel, az ízlelést pedig 15 bit/sec sebességgel gyorsítja. Előbbi kettő sebességen - összehasonlításul - már magában szélessávú internetkapcsolatra lennénk képesek.

Kávéegyetem

Olaszországnak nagyon sokáig nem volt nemzeti kávéja, és ma is elsősorban Brazil termelőktől vásárolják az illycaffé alapanyagát. Triesztben ma a nyerskávé brókereken kívül 12 további import cég található a kikötőben, 10 kávé-speditőr, kávéra specializálódott biztosító bankok, botanikus kerttel és több mint 100 kávécserjével rendelkező kávéegyetem és egy koffeinkivonó üzem biztosítja a kávétermelés atombiztos hátterét.

1999-ben az illy az MIB School of Management-tel hozta létre az első Kávéegyetemet, amit 2002-ben Triesztbe költöztetett át. Ugyanebben az évben, 2002-ben nyitotta meg a kapuit a brazíliai intézmény Universidade illy do Caffé néven, mely intézményekben nemzetközi szakértők és technikusok tartanak évről évre, hónapról hónapra kurzusokat a termesztéstől az őrlésen és pörkölésen át az eszpresszó készítésig. Triesztben rövid, egynapos képzésünkön betekintést nyertünk a kávé történelmébe, az eszpresszó készítés mikéntjébe és megtanultuk egy életre: kávékóstolónak lenni határozottan nem jó dolog.

Egy jó eszpresszó

A legjobb keserű kávét Brazíliában gyártják, a keserűség mellett a savanyúság, illetve az édesség az a két komponens, melyre ügyelni kell a kávé keverésekor, illetve kóstolásakor. Az illy minden nap, időjárástól, természettől, célcsoporttól függően változtatja keverékeinek összetételét. Míg Afrikában, Tunéziában és az Egyesült Államokban leginkább a sötétre pörkölt, keserű kávét szeretik, addig az Európai országokban többnyire az édes íz dominál. A keverésnek leginkább az 1500 különböző vegyületből álló, Olaszországban a cappuccinóval szemben 80-20 arányban domináló eszpresszónál van nagy szerepe. A trieszti és sao-paoloi Aromalab névre hallgató laboratóriumokban a tudósok 1998-tól vizsgálják az egyes kávék aroma-összetételét és tanulmányozzák az egyes fizikai-kémiai folyamatokat a lehető legjobb minőség és összetétel elérésének érdekében.

A többnyire kávéházakban, azok között is természetesen illycafféban használt kávégépek 90 fokos víz csepegtetésével és 9 atmoszféra nyomással készítik az eszpresszót, illetve rá a tejből felvert habot. Harminc másodperc alatt mindennek ki kell oldódni a kávéból, ekkor a hab, illetve az illy esetében inkább a krém alatt több ezer apró buborék és olajcsepp rakódik le: a későbbiekben ezeken keresztül érezzük az aromát, mint olyat.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.