Életforma.hu

STÍLUS

Millióan élnek rabszolgasorban

Becslések szerint 27 millió embert dolgoztatnak rabszolgaként szerte a világon, többségükben a harmadik világból. A hír annak kapcsán jelent meg osztrák napilapokban, hogy Bécsben tárgyal March Bell, az amerikai igazságügy-minisztérium tanácsadója, aki az emberkereskedelem problémakörével foglalkozik Washingtonban.

Az osztrák lapok híradásai szerint Bell olyan programokat dolgozott ki az amerikai kormányzat számára, amelyek az emberkereskedelem visszaszorítását célozzák. A tanácsadó ezzel összefüggésben a nemzetközi - egyebek között az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti - együttműködés és tapasztalatcsere fontosságát emelte ki a bécsi lapoknak adott nyilatkozataiban. Utalt arra, hogy az amerikai szakértők e problémakört illetően sokat tanultak az EU-tól.

A legjövedelmezőbb "üzletág"

Bell egyebek között elmondta, hogy a szexrabszolgaságra, illetve az illegális munkavállalásra kényszerítettek jelentős hasznot hajtanak a rabszolga-kereskedőknek, a kábítószer-csempészet után az "emberi áruval való kereskedés" a legjövedelmezőbb bűncselekmény a nemzetközi tapasztalatok szerint. Példaként említette, hogy ha egy emberkereskedő 8000 dollárt fektet be ebbe az "üzletágba", a profit a legtöbb esetben 200 000 dollár körül alakul. Tájékoztatást adott arról, hogy a délkelet-ázsiai térség, a Szaharától délre fekvő területek, valamint az átalakulás útjára lépett kelet-európai országok a legveszélyeztetettebbek a modern rabszolga-kereskedelem forrásaikén. Hozzáfűzte azonban, hogy évente mintegy 20 000 embert kísérelnek meg bejuttatni az embercsempészek - főképpen Közép- és Dél-Amerikából - az Egyesült Államokba is.

A szakértő szerint az emberkereskedelem visszaszorítását célzó amerikai programok mindenekelőtt az áldozatokra összpontosítanak. Ha az áldozat kész együttműködni az amerikai hatóságokkal a csempészek leleplezése érdekében, akkor az Egyesült Államokban maradhat, és védelmet is biztosítanak a számára. Bell szerint csak a rendkívül szigorú büntetések segítenek a csempészek elleni küzdelemben, különben minden más próbálkozás eredménytelen marad.

MTI


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.