Életforma.hu

STÍLUS

Milliókat emelhet a nyaralók értékén a home staging

A nyaraló megfelelő felkészítésével akár milliókat is emelhetünk az ingatlan értékén, vagy tízezrekkel többért adhatjuk bérbe azt.

A koronavírus-járvány kirobbanását követően az egekbe szöktek a tóparti nyaralók árai. Ilyen költségek mellett azonban már a vevőknek is egyre magasabb elvárásaik vannak. Vitális-Pintér Veronika és Jenőfi Réka home staging szakértők felhívták rá a figyelmet, mielőtt érdeklődőt fogadnánk, gondoskodjunk arról, hogy a ház ne legyen tele a személyes tárgyainkkal, stílusában illeszkedjen a környezethez, a terasz és kert kialakítása pedig hatványozottan is fontos, hiszen mindenki a városból „menekül” a szabadba. Mint mondták, a nyaraló megfelelő felkészítésével akár milliókat is emelhetünk az ingatlan értékén, vagy tízezrekkel többért adhatjuk bérbe azt.

Évek óta meredeken emelkedik a tóparti nyaralók ára, ezt a tendenciát pedig csak még inkább felgyorsította a pandémia. Jelenleg ott tartunk, hogy a Balaton északi és déli partján a négyzetméterárak szinte mindenhol meghaladták mostanra az egymillió forintot.

A drágulás éves szinten is brutális: Siófokon 49 százalékkal, Balatonfüreden pedig 47 százalékkal drágultak ebben az időtartamban a nyaralók, de a Velencei-tónál és a Tisza-tó mellett is 25 százalék körüli az áremelkedés.

Vitális-Pintér Veronika és Jenőfi Réka home staging szakértők szerint, kijelenthető, hogy luxuscikké váltak a tóparti nyaralók annak ellenére is, hogy az utóbbi időszak gazdasági eseményei miatt a kereslet csökkent irántuk az utóbbi időben. Ilyen árak mellett már a vevőknek is igen magasak az elvárásaik: mindenki az azonnal költözhető vagy kiadható ingatlanokat keresi, amelyek már nem igényelnek semmiféle felújítást, továbbá előnyben részesítik azokat is, melyek jó minőségben bútorozottak és igényesek.

Home staging (Fotó: Renna Home)

Az apróságokon is hatalmasat lehet nyerni

Vitális-Pintér Veronika közgazdász felhívta rá a figyelmet, ha a lehető legmagasabb árszinten szeretnénk értékesíteni a tóparti ingatlanunkat, akkor az eddigieknél is fontosabb, hogy kiemelkedjen a kínálatból.

A home staging ereje ugyanúgy működik, akár eladásra, akár kiadásra készítjük fel: magasabb áron lehet vevőt és bérlőt is szerezni rá. Az alapelvek itt is ugyanúgy igazak, mint egy budapesti lakás esetében. A lakás megtekintéskor legyen tiszta, rendezett és főleg ne legyen tele a személyes tárgyainkkal

– mondta a Renna Home szakértője.

Jenőfi Réka lakberendező hozzátette, a home staging semlegességre törekvő elveit a nyaralók piacán félre lehet tenni kicsit. A szakértő azt tanácsolja, a tér inkább legyen izgalmas, hiszen ide pont azért jönnek a vevők, hogy más legyen, mint a nagyvárosi otthon.

„A nyaraló felkészítésekor ügyeljünk arra, hogy stílusában, hangulatában illeszkedjen a környezethez. Míg a hegyekben, pl. Mátrában ezek lehetnek az erdő ihlette színek, a Balatonnál inkább fókuszáljon a víz színeire, a hajózás, a horgászat motívumaira. Emellett a terasz, a kert kialakítása még fontosabb, mint egy lakásnál, hiszen mindenki a városból menekül a szabadba. Ez a home staging legfontosabb eleme a nyaralóövezetekben épített ingatlanoknál, annál is inkább, mert ezzel találkozik a vevő vagy a bérlő, itt éri őt az első benyomás” – mutatott rá.

A home staging szakértők szerint fontos tudni, hogy ki a célcsoportunk, így annak igényeire igazíthatjuk a felszereltséget. Példaként említették, gyerekeseknél lehet ez egy homokozó, romantikázó pároknál egy baldachinos ágy a kertben, nagyobb baráti társaságoknál pedig egy közösségi tér, ahol le tud mindenki ülni. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, a kiadó nyaralóknál ma már elvárás, hogy a bérlők el tudják foglalni magukat időjárástól függetlenül. Érdemes kialakítani szaunát, dészafürdőt, jacuzzit, vagy akár fedett teraszt, kerti sütögetőt.

A Renna Home tulajdonosai végezetül szót ejtettek arról is, az érdeklődők fogadásánál hassunk minden érzékre: várjuk a vevőt, bérlőt a helyre jellemző finom falatokkal, friss virággal, csakúgy, mint egy vendéget. Ezek a kis apróságok ugyanis busásan megtérülnek.

Ezt is olvasd el:


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.