Bronzvasárnap gondolkoztam el ezen, éppen, amikor kiléptem a harmadik pláza ajtaján, megpakolva feleslegesnél feleslegesebb ajándékokkal. Mert hogy mit is vásároltam? Bevallani is szégyellem: nyakkendőt díszdobozban a sógoromnak, nyaksálat a nagypapámnak, angyalkás dobozt a kedvesem anyukájának. Egyszóval csupa olyan dolgot, amiből már amúgy is több tucat van nekik otthon, és amire egyáltalán nincs is szükségük.
Pedig lehetett volna jobbat is kitalálni, csak éppen ez a baj: nincs időm gondolkozni a lehetséges meglepetéseken, ahogy másoknak sem. Karácsony előtt sincs több időnk, mint máskor, csak ilyenkor még a sok-sok bevásárlást is el kell intézni, és nyilván minél gyorsabban próbáljuk letudni, hogy végre hazamehessünk, és végignyúlhassunk az ágyon. Hát emiatt lesz a jó ajándékötletekből nyakkendő. Rosszabb esetben nyakkendőtű.
Pedig én még azok közé tartozom, akik nem átallanak leülni a dolgozóasztalukhoz, és készíteni valamit. Nem venni, készíteni. Mert ez nemcsak a megajándékozottnak jó, hanem nekünk is. Érezte már, hogy mennyire ki tudja kapcsolni az embert például a kötés? Pár évvel ezelőtt egy nyaksálat kötöttem valamelyik családtagomnak. Igaz, nem volt olyan szép, mint ez a mostani, de sokkal értékesebb volt. És szinte minden nap már azokat az esti órákat vártam, amikor leülhetek a fotelbe, és köthetek, miközben megy a tévé, vagy valakivel beszélgetek... Nagyon jó volt...
Következő évben le tudtam gyűrni az egész évben "felgyűlt" számítógépundoromat, és diavetítést készítettem: tudják, mennek a képek, rájuk lehet írni bármit, és alatta zene. Nem nehéz, nem kell a technika ördögének lenni. Csak pár kedves, közös fotó kell, meg egy hangulatos dal. És ennyi.
Vagy mi is lehetne jobb ajándék a kedvesünknek, mint egy szép kis könyv, amelybe mi írjuk le vele kapcsolatos élményeinket, érzelmeinket. Kipróbált ajándék, és garantálni tudom: kőszívűnek kell lennie a megajándékozottnak, ha nem sírja el rajta magát...
Idén csak az édesapám tudott jó ajándékot kitalálni: egyszer csak megjelent egy köteg kartonnal, ragasztóval, és fénymásolt hálóval, amiről utóbb kiderült, egy naptár alapja. Összefűzte a lapokat, ráragasztotta féléves unokájának fényképeit, a hónapok neveit, és magát a naptári hálót, és kész is volt. Előre élvezi a pillanatot, amikor a lánya meglátja majd...
Szóval, most egy tanács következik, amit nemcsak Önökhöz intézek, hanem magamhoz is. Nem kell feltétlenül vásárolni. Persze, lehet, hogy idén mégiscsak pénzszórás lesz belőle, de jövőre kezdjük a tervezgetést hamarabb, mondjuk október végén. Akkor mindenkinek igazán jó dolgot tudunk kitalálni, és akár mi magunk meg is valósíthatjuk, el is készíthetjük. De ha idén még van ideje, most sem késő nekilátni...
