Azt hiszed, nem láttam elégszer,
hogy a szemed csupa kaland?
Láttam! s hogy idegen bokákon
fölfelé mily mohón suhant,
tolvajként térve vissza hozzám,
jóllakottan és lesve, hogy
vajjon semmit se vettem észre?
vagy mindent? és csak hallgatok?
Mindent láttam, és félrenéztem
némán és udvariasan.
Örülj neki, ha kell! De most már
dacos fölényem oda van;
sírva, jobban mint a hiúság,
mondom: mind fájt, mind fájt nagyon,
de ez, ez, ez a legutóbbi, -
ezt én már tovább nem birom.
Lehet, hogy csak férfi-pimaszság,
de tőled ez is sok nekem.
Ha te megcsalsz, csak érdekesség,
tapasztalat vagy győzelem.
Hát én?! Nekem tilos a játék
s épp te mondod, hogy nem szabad,
pedig én, én csak magamért
nem piszkolom be magamat.
Mit tudom én, hogy ezután majd
mi vár rám, milyen s mennyi rossz?
A legrosszabb, hogy amit tettél,
nem azért tetted, hogy kinozz.
Mint az állat, természetes vagy,
a tisztaság börtön neked;
mindegy, akármi lesz a sorsunk,
én szenvedek, mert szeretek.
