Életforma.hu

STÍLUS

Mire figyelj lakberendezéskor!? Íme 10 tipp!

A sikeres lakberendezésnél az az egyik legnehezebb feladat, hogy realisztikusak maradjunk, de közben mégis megvalósítsuk álmainkat. Tippjeink abban segítenek, hogyan ne térjünk le a helyes útról.

1. Akár egyedül, akár szakértővel dolgozunk, soha ne felejtsük el, mit szeretnénk elérni, és ha kell, mondjuk nemet.

2. Ha van lehetőségünk megfizetni egy belsőépítészt, már akkor vonjuk be a munkába, mikor az építész még dolgozik. Ilyenkor még lehet máshova tenni a falakat, a kapcsolókat, konnektorokat, és később nem kell erre költeni. Egy szakember bizonyára jobban átlátja a teret, és egyesek szerint előny, hogy személyesen nem érintett, ezért el tudja dönteni, hogy egy ötlet jó-e, vagy sem. Mások szerint egy otthon pont attól lesz jó, ha a saját személyiségünket is belevisszük.

3. Sok stílust, mintát, színt nézzünk meg, hogy ki tudjuk választani a nekünk megfelelőt. Azokkal a stílusokkal is ismerkedjünk meg, amiről először azt gondoljuk, nem is nekünk való.

Kattintson a galériáért!

4. Ne ragaszkodjuk túlságosan az eléképzeléseinkhez, mert ha kötjük az ebet a karóhoz, talán kihagyjuk azokat a jó ötleteket, amik feldobják a lakásunkat.

5. Magyarországon még nem nagyon bízunk meg a belsőépítészekben, lakberendezőkben, mert azt gondoljuk, valami trendit csinálnak nekünk, nem pedig olyat, amiben jól érezzük magunkat. Pedig ezek a szakemberek velünk egyeztetve alakítják ki a teret, a mi igényeinket követik, ez a munkájuk, ezért kapják a pénzüket.

6. Költségvetés. Ez segíteni fog abban, hogy ne érjenek minket meglepetések a munka során. Senki nem örül neki, ha időközben rájön, hogy bizonyos dolgokra nincs pénz. Ilyenkor a terveket is nehezebb már újragondolni. A költségvetés meghatározása ne attól függjön, hogy mennyi pénzünk van. Hiába tudnánk rászánni akármennyit, csak annyit költsünk, amennyit valóban megéri.

7. Ne feledkezzünk meg róla, hogy nem kell mindent egyszerre megcsinálnunk. Egyik évben nekiállhatunk a nappali felújításának, a következődben pedig a dolgozószobának.

8. Vegyük számításba, hogy nem minden múlik csakis rajtunk. A bútor késhet, a vágyott hangulat csak nem akar kialakulni. Ha valóban rosszul döntöttünk, van lehetőségünk javítani. A lényeg, hogy a végeredményben jól érezzük magunkat.

9. Ügyeljünk rá, hogy a tárgyak, amiket megvásárolunk, valószínűleg nem visszaválthatók - hacsak nem hibásak. Többször is gondoljuk meg, azt a bútort szeretnénk-e, nehogy kidobjuk a pénzt az ablakon.

10. Ha valami nem tetszik, nem a fizetés visszatartása a legszebb módszer. Beszéljük meg a szakértővel, mivel nem vagyunk elégedettek, szép szóval sokszor többet el lehet érni, mint fenyegetőzéssel.

Pallósi


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.