Életforma.hu

STÍLUS

Money-money...

A boldogságot, annak fokát eltérő kultúrákban másként értelmezik, sőt a boldogság iránti vágy is különböző. Az ázsiai amerikaiak például hajlamosabbak lemondani a szórakozásról, az élvezetekről, mint a fehér amerikaiak.

A boldogságérzésnek határozott előnyei vannak.

Nyugaton ha az ember vidám, jókedvű alkat, nagyobb az esélye tartósabb házasságra, több pénz keresésére, sikeresebb állásra.

Általában az is elmondható, hogy a boldog ember immunrendszere erősebb, tovább él.

Egyesek, akiknek több problémájuk adódik az életben, a boldogságérzés alacsonyabb fokáról számolnak be, mások ugyanennyi problémával a nyakukban rögtön a kivezető utat keresik, és másban próbálják megtalálni a boldogulásukat. Nyitottak az újra, a pozitív dolgokat nézik még ilyenkor is, és meg is találják a társadalmi szolidaritásban, vagy a családi háttérben, olyan dolgokban is, amiknek korábban nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget.

Egy jókora lottónyeremény ugyan alaposan megdobja a boldogságérzetet, ám ez rendszerint nem tart tovább egy-két évnél.

Az anyagi gyarapodással arányosan szinte mindenkinél növekszik a boldogságérzet, de Nyugaton ennek a szerepe meglepően kicsi.

Természetesen a szegény országokban egészen más a helyzet. Nem mindegy, hogy valaki napi 1 vagy 5 dollárnyi összeget keres, mert ez meghatározza, hogy eszik-e aznap valamit, vagy sem.

Amerikában is nagyobb a valószínűsége annak, hogy a szegények kevésbé érzik magukat boldognak. Egy tanulmány szerint a 100 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező amerikaiak csak egy kicsit boldogabbak, mint az országos átlag.


Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről?

Mit érdemes tudni a gyermekcipőkről? 

A megfelelő gyermekcipő kiválasztása néha nem könnyű feladat, hiszen össze kell hangolnunk a kényelmet, a funkcionalitást és a divatot.
Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak

Az elegancia és a kényelem találkozása: luxus franciaágyak 

A hálószoba az otthonunk szívében található, és különleges pihenési élményt nyújt.
Innovatív megoldások a szempillaépítésben

Innovatív megoldások a szempillaépítésben 

A szempillaépítés évről évre újabb és izgalmasabb fordulatokat vesz, köszönhetően a technikai fejlesztéseknek.
Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.