Életforma.hu

STÍLUS

Mosni mindenki tud! Mosni mindenki tud?

Vannak, akik szinte csak kézzel mosnak, hogy kíméljék a ruháikat, míg mások a címkéket figyelmen kívül hagyva hajigálnak be mindent a gépbe. Valahol a kettő között van a jó megoldás, és mi most megosztjuk veletek a hogyant.

  • 60 °C alatt a ruha nem lesz tiszta

Aki próbált már kiszedni fűfoltot nadrágból, vagy meggylét fehér pólóból, az tudja, hogy a szövetszálak nagyon ragaszkodnak ezekhez a szennyeződésekhez. És mit csinál ilyenkor az ember? Felnyomja a hőfokot, hogy a forró víz majd kihozza a piszkot az anyagból. Ez azonban rendszerint sikertelen önmagában, ráadásul még károsítja is az anyagot. Sokkal hatékonyabb, ha előkezeljük a szennyezést, vagyis átkenjük azt valamilyen folteltávolítóval, így jóval alacsonyabb hőfokon is moshatunk.

 

Ma már gyerekjáték a mosás

 

  • A mosógépben minden baktérium elpusztul

Különösen a törölközők, ágyneműk esetében szeretjük azt hinni, hogy minden vírust, baktériumot kiöltünk a mosással – itt is extra jelentőséget tulajdonítva a minél magasabb, akár 90 °C-os hőmérsékletnek. A járvány apropóján ennek még nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, de a valóság az, hogy a baktériumok semlegesítéséhez speciális mosószerre van szükségünk, viszont jó hír, hogy ezek már 30-40 °C-on is megbirkóznak a baktériumok 99,9%-ával.

  • A mosástól a ruha elkopik

Hallottál már arról, hogy egyesek mosás helyett kilógatják a ruháikat, hogy átszellőzzenek? Nem azért mert spórolni akarnak az árammal, sokkal inkább azért, mert féltik kedvenc darabjaikat a kopástól, a kinyúlástól. Ezzel a szokással azonban felhagyhatunk, mert mostanra már kifejlesztettek olyan speciális mosószereket, amelyek ruháink eredeti színét és formáját is védik, miközben a koszt már alacsony hőfokon is eltávolítják. .

A ruha szellőztetése nem elég

 

  • A szőnyeget nem szabad kimosni!

Bizony, a porszívózás önmagában nem elég. A rongyszőnyegeket persze be lehet rakni a gépbe, sőt egyes darabokat mosodába is elvihetünk és hívhatunk tisztító szolgálatot is. De ezeknél kevésbé macerás az, ha a porszívózást követően befújjuk szőnyegünket valamilyen mélytisztító szerrel, amely feloldja az összes szennyeződést, és így akár háromszor több koszt, illetve állatszőrt távolíthatunk el, mintha csak porszívóznánk.

  • A mosógép tisztítja önmagát

 Voltaképpen nem logikátlan, ha azt gondoljuk, hogy a gép minden mosással tisztul. Merthogy ez a dobra igaz is Ugyanakkor a többi részében akár fél kiló kosz is összegyűlhet egy év alatt.  Ezt azért is fontos megakadályoznunk, mert ezek a szennyeződések megrövidítik a mosógép élettartamát. Mindenképpen használjunk olyan adalékanyagot, amivel megakadályozhatjuk a lerakódásokat.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.