Életforma.hu

STÍLUS

Na végre! Kucsera Gábor összefeküdt Virággal!

Ha eddig nem is, de tegnap biztos, hogy minden honi lány és asszony Voksán Virág szeretett volna lenni! Amiről az itthon maradt nők csak álmodni mertek, az a modellnek végre sikerült!(?)

Amikor a táborlakók próbára küldték, még senki se gondolta, hogy mekkora élvezetekben lesz majd része. (Margó szeméből azért látszott, hogy gonoszul egy főzőtanfolyamban reménykedett...) Virág azonban ismét biztosra ment, és "egy férfi minden helyzetben jól jöhet" elmés elgondolással, Kucsera Gábort választotta "próbatársnak".

Még mielőtt kiderült volna, hogy mire is vállalkoztak, végigküzdöttek egy kemény sportnapot. A frissítő reggeli tornáról csak Fiala és Oláh Ibolya hiányoztak. Az előbbi egészségügyi problémájára hivatkozva felmentést kapott, az utóbbi pedig még mindig a jobb lábát kereste, ezért volt kénytelen megint a ballal kelni... Kozsó közben annyira begörcsölt, hogy kétségbeesve kérte az erős embert: "Üss meg!" (Szerencsére Laci csak térden legyintette...)

A magyar szalámiért folyó kétcsapatos squad verseny majdnem tragédiával végződött Ibolya nyolc percen belül gyógyuló sérülése miatt. Bár Fiala leragadt, és miatta kígyóhús várt a többiekre,- mégis diadalt aratott. Elismerte, hogy ebben a motoros játékban csak örök tartalékos lehet, és valóban gyengén alulmaradt. Önmagát keményen büntette, amikor elutasította az igazságosan elosztott hazai szalámit.

A nap legnagyobb győzelme azonban Kozsóé volt. Homokban hempergett, söpört, cipőket húzott fordítva, félmeztelenre vetkőzött és sapkát húzott, hogy eltűnjön 15 percre az öreg busman és fia elől. Annyira elveszett a szemük elől, hogy még időn túl se találták meg. (No, ezzel itthon is bepróbálkozott már.)

A nap legédesebb pillanata a süteményosztás volt. Bár az őslakosokat eső utáni sárra emlékeztette, a mieinkre varázsszerként hatott. (Még az erős ember is ölbe kapott egy busman gyereket, unokája után vágyakozva...)

Beindultak az érzelmek a táborban. De főleg az együttélésre ítéltetett Virág és Gábor között, akik néhány napig egymás társaságát "kénytelenek" elviselni. Egy kényelmes ház, forró fürdő, finom vacsora, zamatos borok és egy francia ágy... Ez lesz csak az igazán kemény próba!

Biztosan nem állják majd meg...

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.