Életforma.hu

STÍLUS

Ne adj gyógyszert az indigó gyerekeknek!

Három új, fiatal generáció, akiknek az aurája más, mint a miénk. Az indigó gyerekeknek sok benne a kék, a kristályoké opálos, a szivárványoké pedig színes. Létük azonban azért jelentős, mert mutatnak nekünk valamit, ami belőlünk hiányzik.

Az előző generáció szülöttei az indigó gyerekek, akik hasonlóak a kristályokhoz, mégsem teljesen ugyanolyanok. Érzékenyek, de nem nyugodtak, szívesen harcolnak, ha olyan dolog ellen küzdenek, ami hátráltatja őket.  

Viselkedésük valamilyen pszichikai betegségre, hiperaktivitásra, figyelemhiányra, súlyosabb esetben autizmusra utalhat, de akik hisznek bennük, azt állítják, ez veszélyes gondolkodás, mert a gyógyszeres kezeléstől elvesztik különleges képességeiket.

Pedig kár lenne, hiszen róluk azt mondják, tisztánlátók, és megérzik, ha hazudnak

nekik, egyből megértik, ha csak manipulálni akarják őket, ezért olyan nehéz a nevelésük. Ha céljuk elérése azt kívánja, egyszerűen nemet mondanak, a hétköznapi szituációk ferdítései pedig feldühítik őket, emiatt pedig nehezen találják a közös hangot a felnőttekkel, vagy más gyerekekkel. Ők nem hazudnak, mindig úgy tesznek, ahogy éreznek, és ha ezt a körülöttük élők nem tudják szép szóval kezelni, nyugtatókat adnak nekik.

A kristály gyerekek bölcsek, beleérzők, előttük nem lehet titkolózni, ugyanis mindent meglátnak. Az ő generációjuk kevesebb mint tíz éve van ezen a világon, és nagyon jó tulajdonságokkal rendelkeznek, megbocsátók és elégedettek, kiegyensúlyozottak. Ők azt az életet élvezik, amit az indigók teremtettek meg harcaikkal, ők már nagyobb biztonságot, békét élvezhetnek.

Előfordul, hogy hisztiznek, de könnyen megnyugszanak, a kristályokért, kövekért rajonganak, talán azért, mert aurájukban is rengeteg az ilyen szín. Spirituális, telepatikus képességeik vannak, ez lehet a magyarázat arra, hogy ők később, három-négy éves korukban kezdenek beszélni - ami az autizmus egyik jele is. Ez furcsa ugyan, de a családban nem okoz fennakadást, ugyanis valamiféle gondolatátvitellel értetik meg magukat, amit saját jelbeszéddel, különös hangokkal, dallamokkal egészítenek ki.

Ha ilyenkor autistaként kezelik a kristály gyereket, nagyot hibáznak. Előbbi ugyanis a

saját világában él, nem tud kapcsolatot létesíteni a kívülállókkal, míg utóbbiak pontosan ebben jók. Mindenkivel kedvesek, mindenre érzékenyen reagálnak, foglalkoztatja őket a külvilág. Akinek szüksége van rá, azt megölelik, megpuszilják, ilyet egy autista soha nem tenne.

A szivárvány gyermekek abban segítenek, hogy észrevegyük a lehetőségeinket. Velük ezen a földön még senki nem találkozott, ők ugyanis a kristály gyermekek csemetéi, most vannak születőben. Életük célja, hogy adjanak, már egészen kis koruktól kezdve, amire lehetőségük is nyílik majd, hiszen az indigók és kristályok megteremtették az alapot erre.

Az ő aurájuk olyan, mint maga a szivárvány, állítólag olyan energiát sugároznak, ami egészséget, kiegyensúlyozottságot biztosít. Akár nekünk is, akiknek szükségünk van rá.

Talán nem könnyű boldogulni ezekkel a gyerekekkel, hiszen annyira mások, mint mi. Az is lehet, hogy nem hiszünk benne, hogy léteznek ezek a fogalmak, hanem valóban viselkedési problémákkal állunk szemben. Egy a lényeg, akármelyik variációt fogadjuk is el: szeressük őket, akármilyenek is.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!