Életforma.hu

STÍLUS

Nejlonszatyor, lopott szappan - nagyon gáz turista a magyar!

Végigesszük a nyaralást, viszünk mindent, ami ingyen van, és nejlon szatyrokkal szaladgálunk világszerte.Tényleg így lát bennünket a világ turistaként? Van benne valami…

A viselkedésünk árulja el leginkább a magyarságunkat, ha külföldön járunk – derült ki a Szallas.hu felméréséből, amelynek során több mint 1300 embert kérdeztek meg.

A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy ránézésre felismeri honfitársait egy külföldi, turistáktól nyüzsgő nyaralóhelyen – derült ki a felmérésből.

Minden harmadik embert ért már meglepetés amiatt, hogy egy idegen országban valaki megértette a magyarul elhangzott szavakat.A leggyakoribb vélemény szerint a magyarok hangosan, harsányan beszélnek – általában épp az anyanyelvükön –, így nem nehéz megállapítani, melyik nemzetiséghez tartoznak.

Öltözködésünk már kevésbé utal a származásunkra Kép: Pixabay

„Az elhangzottakat azonban néha külföldön dolgozó honfitársaink vagy magyarul értő külföldiek is meghallják, ami olykor kínos szituációkat eredményez. A megkérdezettek harmadával fordult már elő ilyen” – mondta a Szallas.hu ügyvezetője. Dorcsinecz József példaként megemlítette, hogy valaki az eldörmögött káromkodásra hasonlóan ékes magyarsággal megfogalmazott választ kapott.

Kenyér helyett óvszer

A magyaroknak a külföldi nyaralással kapcsolatban egyértelműen a nyelvtudás hiánya okozza a legtöbb gondot. A portál kérdéseire adott válaszok szerint előfordult, hogy valaki egy idegen országban kenyér helyett óvszert kapott, más meg bennragadt egy áruházban, mert nem értette a közeledő zárórára figyelmeztető hangosbemondót.

„Étteremben is sok meglepetés érte már a magyarokat – szerencsére a szállás miatt már nem kell aggódni, hiszen a rendszerünkben 5 kontinens 175 országába lehet magyar nyelven foglalni” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője.

Végigesszük a nyaralást

A megkérdezettek szerint a magyarok – a beszédük mellett – még az étkezési szokásaikkal tűnnek ki a turisták tömegéből. A Szallas.hu kutatása alapján általánosnak mondható, hogy mi magyarok hűtőtáskával indulunk a tengerpartra, illetve hogy szendviccsel a táskában megyünk várost nézni. A felmérésben megkérdezett emberek háromnegyede látott már külföldön magyar turistát rántott húsos zsemlét enni.

Az öltözködésünk már kevésbé utal a származásunkra,– bár a válaszadók kétharmada egyértelműen a kényelmet helyezi a divat elé külföldi útján. A megkérdezettek szerint a legkirívóbb öltözéknek a zoknival együtt viselt szandál számít, illetve sok magyarra jellemző, hogy nejlonszatyrot cipel az egész nyaralás alatt. A külföldön szokatlan kiegészítők között még az övtáskát és a nyakba akasztható műanyag pénztárcát említették sokan.

Rekordmulatság kilencmillióért – turisztikai legek
Több mint ötszázszoros különbség volt az elmúlt egy évben a minimális és a maximális szállásfoglalási érték között egy felmérés szerint, amely a rekordokat vette számba. Például volt, ahol kétezren mulattak egyszerre, a legidősebb hazai utazó pedig 103 éves volt.

Mindent viszünk, ami ingyen van?

A megkérdezettek negyede szerint a magyar turisták még arról ismerhetők fel, hogy nem tartják be az írott és íratlan helyi szabályokat. Ehhez kapcsolódva sokan említették a felmérésben a magyarokra jellemző „ügyeskedést”: olyan helyen is alkudni próbálunk, ahol ez nem szokás, vagy éppen marokszám visszük az ingyen felkínált cukorkát.

„Külön problémakört jelentenek a szállodai szobába bekészített piperecikkek, amelyeket a többség haza szokott vinni a válaszadóink szerint” – mondta Dorcsinecz József.

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.