Életforma.hu

STÍLUS

Nem mindegy, hogy mikor adjuk el a lakást

Mindig gazdára talál egy jó ingatlan, ám nem mindegy, hogy mennyi idő alatt és mennyiért.  Apró trükkökkel és egy kis odafigyeléssel könnyen kihozható a maximum a lakáseladásból: aki megteheti, annak érdemes odafigyelni rá, hogy az év mely szakaszában hirdeti meg lakását.

Nyár közepe: garzont az egyetemistáknak

A nyár összességében szezonális visszaesést jelent a lakáspiacon, amit az évszak második felében az egyetemisták albérlet- és lakáskeresése mozgat meg. Hagyományosan július végén hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Idén közel 106 ezer diák adta be a jelentkezését, így a nyár utolsó hónapjában várhatóan több tízezer fiatal néz lakás után. Sokan közösen költöznek albérletbe, azonban a felsőoktatási intézmények közelében elhelyezkedő egyszemélyes garzonlakások is nagy népszerűségnek örvendenek.

Garzont az egyetemistáknak Kép: Pixabay

Őszi iskolakezdés: többszobás lakás a nagycsaládosoknak

Nemcsak az egyetemistákat mozgatja meg az őszi iskolakezdés: ebben az időszakban több tízezer gyerek kezdi meg az általános vagy középiskolát. Sokszor egészen távol az addigi lakhelyétől, így a szülők gyakran úgy döntenek, hogy a sokéves utazgatás helyett inkább egyszer költöznek, az iskolához közel. A lakáskeresés általában már korábban elindul, de a költözés gyakran marad őszre. Így azoknak, akiknek egy vagy akár több iskola közelében van eladó lakásuk vagy házuk, érdemes ezt is figyelembe venniük. Egy másik, sokkal praktikusabb szempontra is rámutat az OTP Ingatlanpont, amiért érdemes kivárni az őszt: a nyaralásra való készülődés és a vakáció miatt több hét is kieshet az aktív lakáskeresésből, ősszel az emberek jobban ráérnek, több lakást meg tudnak nézni.

Télen: mindegy mit, de csak a türelmeseknek

A tél holtszezon a lakáspiacon. Persze teljesen nem áll le az adásvétel, de egy egészen egyszerű ok, a hideg miatt jelentősen csökken az emberek lakásvásárlási kedve. Ilyenkor nemcsak az ünnepek vonják el az energiákat, hanem egészen egyszerűen a potenciális vásárlóknak nincs kedve házról házra járni a hideg, kellemetlen időben.

Tavaszi felpezsdülés: szinte bármit, de kiemelten a nyaralókat

Tavasszal a jó idő beköszöntével jelentősen megnövekedik az ingatlanok iránti kereslet. Ebben az évszakban kezdődik el igazán a nyaralók szezonja is. A vevők ilyenkor kezdik el komolyabban a keresést, az érdeklődés május végén a legmagasabb. Az OTP Ingatlanpont adatai szerint az utolsó tavaszi hónapban akár 80%-kal több nyaralásra alkalmas ingatlant adhatnak el az év többi részével összevetve. Az elmúlt években növekvő igény mutatkozik az új üdülőépületekre is; tavaly az átadott üdülőegységek száma több mint 30%-kal haladta meg az egy évvel korábbiakét, s a kiadott engedélyek száma is nőtt.

Az örök kivétel: a luxusingatlanok

Aki luxusingatlant szeretne eladni, annak jó hír, hogy nem kell kivárnia semmilyen időszakot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a luxusingatlanok azonnal elkelnek, sokkal inkább azt, hogy ez egy olyan kategória, amit kevésbé az átlagos év szezonalitása határoz meg – sokkal inkább a potenciális vevő kitartó felkutatása hoz valódi eredményt.

Otthont keresünk, nem ingatlant
Az objektív lakásjellemzők, mint a négyzetméterszám, a környék vagy az infrastruktúra mellett egyre fontosabbak a szubjektív szempontok is a vásárláskor – derült ki egy tavalyi kutatásból. Népszerűvé váltak például az egzotikus, akár távoli kultúrák ízlésvilága alapján kialakított belső terek. De mi alapján becsülhető meg, hogy mennyit ér az ízlés, ha új otthont keres az ember?

„Lakáseladás során sokan nem gondolnak arra, hogy az évszakokhoz köthető szokásokon és még az időjáráson is múlhat az ingatlan eladásának sikere. Pedig az év minden szakaszában megfigyelhetőek olyan mérföldkövek, amelyek javítják, vagy éppen rontják az egyes ingatlantípusok eladási esélyeit. Ezek sokkal inkább ökölszabályok mintsem adatokon alapuló tények, azonban egy komoly tapasztalattal rendelkező ingatlanközvetítő pontosan tudja, mikor érdemes belevágni az értékesítésbe. Aki tehát megteheti, hogy kivár, annak érdemes szakértőhöz fordulnia, aki ezekhez hasonló tippekkel és trükkökkel segít abban, hogy jobb üzletet kössön” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.