Életforma.hu

STÍLUS

Nem mindenkiből lehet gyerekvasutas

A szocialista időkben úttörővasutasnak hívták, ma a gyerekvasutas nevet viselik a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút kiskorú munkatársai, akik felnőtt felügyelet mellett látják el a vasútvonalon a kereskedelmi és forgalmi szolgálatokat. Október első hétvégéjén újra indul a vasutasképző tanfolyam, amelyre most toborozzák a jelentkezőket.

Jegyvizsgáló, váltókezelő, pénztáros, hangosbemondó, naplózó, zárfékező. Ilyen tevékenységeket végezhetnek a gyerekvasutas kisdiákok munkájuk során, ha bekerülnek a közel 500 fős csapatba. A felvételinél számít a 4., 5. vagy 6. osztályába járó gyerekek iskolai eredménye, a tanulmányi átlagnak legalább négyesnek kell lenni. Az iskolájuk igazgatójának és az osztályfőnöknek hozzá kell járulnia, hogy a gyerek jelentkezzen gyermekvasutas szolgálatra. Orvosi igazolás is szükséges a felvételhez, ha a gyermekorvos egy egyszerű vizsgálat alapján a jelentkezőt alkalmasnak találja a gyermekvasutas szolgálatra, akkor szabad a pálya a jövő vasutasa számára a felkészítő tanfolyam elvégzéséhez. A gyermekvasutasok a nyolcadik osztály befejezése után a vasúti szolgálataikat is abbahagyják, itt is szerveznek nekik ballagási ünnepséget augusztus végén. Ezen a napon még egyszer, utoljára egyenruhában utaznak végig a vonalon, csoporttársaik, családtagjaik társaságában és elbúcsúznak az intézmény vezetőitől is.

Csak jótanuló gyerekeket vesznek fel gyerekvasulasnak. ( Fotó: Forteplan)

Egy kis történelem

Az ötlet, hogy a MÁV égisze alatt egy olyan vasútat hozzanak létre, amelyet gyerekek üzemeltetnek 1947-ben pattant ki az állam akkori vezetői fejéből. Ekkor még nem tartották szükségszerűnek, hogy a Gyermekvasút az akkoriban alakuló úttörőmozgalom irányítása alatt működjön, de azt tudták, hogy az úttörő kispajtások lesznek majd a vonal alkalmazottai. A Gyermekvasút építésére több más helyszín - a gödöllői kastély környezete, Margit-sziget, Népliget- is szóba került, végül a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága a budai hegyek mellett tette le a voksát 1948 februárjában. A hivatalos ideológia szerint az Úttörővasút a szocialista pedagógia egyik eszköze volt, szerették volna az életre és a termelőmunkára nevelni a kisdiákokat. Kizárólag jó tanuló, megbízható gyerekeket vettek fel úttörő vasutasnak, bármely tantárgyból már a hármas osztályzat is kizáró ok volt. Nagy megtiszteltetést jelentett bekerülni a csapatba, mindig többszörös - az 1970-es években akár tízszeres - volt a túljelentkezés.

A rendszerváltozás után az intézmény nevét Gyermekvasútra változtatták és új tulajdonosa lett, az Úttörőszövetség helyett a kisvasút a MÁV hatáskörébe került. Népszerűsége ma sem csökkent, minden évben több száz diákot avatnak vasutassá.

Ezt is olvasd el!

Az építészek többsége megvetően tekint a Kádárkockára

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.