Életforma.hu

STÍLUS

Nyár, és a nő illata

Mielőtt elmegyünk nyaralni, felkeressük rég óta elhanyagolt fodrászunkat, ellátogatunk kedvenc fürdőruha boltunkba, és talán még egy-egy, a kirakatok üvege mögül kacsingató szellősebb ruhadarab kísértésének is engedünk. Ha a várva-várt szabadság előtt ennyi energiát feccölünk a megújulásba, miért pont a személyiségünkre oly annyira jellemző illatunk maradna a régi?

Ahogy a hangulatunk is folyton változik, a magunkon viselt illat sem lehet mindig ugyanaz. Az évszakoknak megfelelően változhat ízlésünk, minthogy télen gyakrabban hordunk fekete pulcsit, nyáron pedig szívesen vesszük fel citromsárga pólónkat. Egy illat viszont sokkal személyesebb, mint bármelyik ruhakollekció, ahogy azt Michael Kors, a neves divattervező is mondja: "Az emberek emlékeivel játszol, egy romantikus emlékkel, egy gyermekkori emlékkel, egy hely emlékével melyet valaha láttál és szerettél. Az illat egy emlék idézte azonnali érzelemtársítás".

Talán mondhatjuk, hogy a nyár az az évszak, amikor az orrunk, testünk és lelkünk a legérzékenyebb az illatokra, hiszen a természet ezernyi módon ingerli érzékeinket. Gondolj csak a frissen vágott fű, a napszárította friss törülköző vagy a tenger friss illatára. 

Egy tikkasztó nyári napon nem a legelőnyösebb egy nagyon erős parfüm felhőjében sétálnunk, és valószínűleg mások rokonszenvét sem nyerjük el ezzel. Az ilyen fojtogató hőségben csak továbbborzolja az emberek idegeit, ha a kánikulában egyébként is felerősödő szagok mellett egy újabb domináns összetevő kerül orruk ügyébe. Szóval, ha azt vetted észre, hogy amint belépsz egy helységbe, valaki rejtélyes módon rögtön távozik, akkor talán itt az ideje, hogy megtaláld a saját, évszakhoz illő parfümöd.

Ha nem szeretnél megválni kedvenc illatodtól, akkor jó megoldás, ha nagy koncentrációjú, tömény változatát felváltod az ugyanabban az illatban létező hígabb, az úgy nevezett "eau de toilette" verzióval. Ez nemcsak olcsóbb, de sokkal könnyedebb is a bőrödön.

Manapság már rengeteg friss illat létezik nemcsak parfüm, hanem más formában is, amiket kimondottan a melegebb évszakokban érdemes használni. Ilyenek az aromaterápiás spray-k, amik egyrészt sokkal több vizet tartalmaznak, frissebbé tesznek, másrészt a hangulatodat is fokozhatják. A nyárra ajánlott legkellemesebb illat-összetevők a citrus, a magnólia, a jázmin és a vanília.

B. B.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.