Életforma.hu

STÍLUS

Olcsó megoldás, hogy feldobjuk a szobát

Azt, hogy a textilek barátságosabbá tesznek egy helyiséget, még azok is tudják, akiket egyáltalán nem érdekel az otthonuk berendezése. De azt, hogy ez nem csak a kanapéra helyezett díszpárnák számának növelését jelenti a nappaliban, már kevesebben.

Pedig szőnyeg kerülhet a fürdőbe vagy a konyhába is, a függönyök és rolók pedig sok esetben funkcionálisan is szükségesek ezekben a helyiségekben is. S ha már így van, miért ne adhatnának stílust is nekik? Arról se feledkezzünk meg, hogy néhány törölköző és konyharuha mindenkinél szem előtt van. Ha ezek kiválasztásánál picit odafigyelünk, azzal is sokat tehetünk, hogy még otthonosabb legyen az otthonunk.

Valami kék

Egy mintás roló látványos és könnyen megváltoztatható módja annak, hogy színt csempésszünk egy helyiségbe. A virágok tökéletesen passzolnak ehhez a country stílusú konyhához, modernebb bútorhoz inkább valamilyen geometrikus minta illik. A római roló kifejezetten praktikus a konyhapult fölött, mert felhúzva a plafon alatt rejtőzködik, nem zavarja a pult melletti munkát.

Funkcionális minimál

A minimál dizájn nem kedveli a dús textileket, de ablakos – akár a képen láthatónál kevésbé jó adottságú – fürdőkben sokszor mégis szükség van valamilyen takarásra. A tisztaságot és frissességet sugárzó, egyszerű, fehér gézfüggöny nem zárja ki a fényt, de útját állja a kíváncsi tekinteteknek.

Anyag a falon

Hatalmas választék kapható textiltapétákból olyan típusokból is, amelyeket kifejezetten vizes helyiségekbe terveztek. Jól szellőző, direkt vizet nem kapó felületen pedig még szabadabban válogathatunk. A végeredmény önmagáért beszél.

Pompa kiegészítőkkel

A kiegészítők hangulatkeltő hatásáról könyveket írtak már. Ezt a fürdőt a gazdag, arannyal mintázott, csillogó roló és a hozzáillő, hosszú szálú, de a vizet jól tűrő anyagból készült szőnyeg teszi távolságtartóan modern helyett nőiesen pompássá. A kádból kilépni is sokkal kellemesebb a forró víz után, ha talpunk a hideg kő helyett puha felületre érkezik.

A kicsi is számít

Törölköző és konyharuha mindenkinél van. A teendő csak annyi, hogy a környezethez és a választott stílushoz illőt szerezzünk be belőlük, ha épp újat vásárolunk, és máris kész a csoda. Nem is gondolnánk, hogy néhány jól összeválogatott, egymásra halmozott fürdőlepedő micsoda dekoráció lehet!

Puha léptek

Egy barátságos szoba szinte elképzelhetetlen szőnyeg nélkül. Miért mondanánk le róla egy otthonos konyha esetében? Persze azért nem árt, ha tisztítható darabot választunk.

Ajtó helyett függöny

Olcsó és látványos megoldás egyes szekrények tartalmát ajtó helyett textillel elzárni a kíváncsi tekintetek elől. Amellett, hogy a függöny rendezettebbé teszi a látványt, a mögötte lévő dolgokat is óvja például a portól. Nagyanyáink korát idéző, vidékies stílusban berendezett helyiségekbe illik.

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2012. őszi számában jelent meg.

Fotó: archív, V. Arbuthnott, Graff, IKEA, E. Teal


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.