A gondolat nemcsak giccses, hanem kéjes is, valljuk be, jó. Csak ki engedheti meg magának? Már hallom az ellenvetéseket. Nincs ellenvetés! Ezt mindenki megengedheti magának, aki akarja.

 A kertbe nem kell és nem is lehet kimenni, az utcára meg minek. Ilyen időjárásban egyébként nagyon helytelenül, de többnyire még a sétáról is lemondunk, tornaóra - ha lesz - csak holnap. Persze vasalni kéne, de miért pont most? Mindjárt kezdődik a híradó! Jé, csak öt óra van? Most nem szabad bekapcsolni a tévét! Bemelegítésnek vegyük elő az újságot, még jobb egy magazint. Óvatosan kell eljárnunk, különben rajtaütésszerűen elalszik az ember. Nem tragédia, sőt!

Ha magunkhoz tértünk a bóbiskolásból, folytathatjuk a megkezdett küzdelmet. Siker akkor van, ha a tévéhíradó és a vacsora, valamint a mosogatás után nem a képernyőhöz térünk vissza. Legfeljebb a számítógéphez, átnézni a napi postát. De aztán kíméletlenül erőt kell venni magunkon, hogy lemondjunk a sorozat mai darabjáról, a médiasztár tolksójáról, vagy egy akciófilmről, és helyette fejezzük be az újságot-magazint. Aztán jöhet a csúcs: a könyv. Valami mindig van kéznél.

Ha más nem, a karácsonyi ajándékok között biztos akad egy. A gondos olvasó vagy olvasójelölt különben is elől tartja a frissen érkezett és még nem olvasott könyveket. Ezeket célszerű gusztusosan elrendezni egy polcon vagy egy asztalkán - pillanatok alatt tele lesz, akkor jön a talaj -, az ember megfog egyet. Meggusztálja. Igen, ez már akkor is szimpatikus volt, amikor megvettem vagy kaptam. Szép a kötése, a borítója. Milyen jó ez a kép a szerzőről!

 Aztán jön a kóstolás. Nézzük az első mondatot. Esterhásytól tudjuk: ez döntő. Jó. Akkor már csak a másodikat és a harmadikat kell átvenni, és így tovább. Van a kóstolásnak egy sportosabb variációja: a részletesebb beleolvasás, ide-odalapozással, egy, másfélóra. Csakhogy tudja az ember, legközelebb mit fog rendesen, alaposan elolvasni.

Az olvasás csúcsa a láncolvasás: az ember lát egy jó filmet. Elolvassa a novellát, amiből készült. Az előszóban van egy utalás a szerző egy másik művére, azt is elővesszük. Ebben vitatkozik valakivel, akiről eddig fogalmunk sem volt, ideje tehát belekukkantani a vitapartner opuszába is. És így álmodik tovább a nyomor - a nem olvasó magyar nép. De ne adjuk fel a küzdelmet - és főleg: legyen mindig megfelelő olvasószemüvegünk, mert ha régi már nem jó, akkor baj van. Először nem is tudjuk az okát, de elálmosodunk, majd elalszunk. Vélnénk: ki vagyunk merülve, gondolnánk, unalmas ez a vacak, nem kell forszírozni, pedig lehet, hogy csak egy fél dioptria hiányzik. A könyv mindenképp - higgyék el, ha nem is tudják.