Életforma.hu

STÍLUS

Otthoni baleseteink - még a kicsiből is lehet nagy!

Ficam, égés, vérmérgezés. Csak néhány az otthon elszenvedett balesetekből, amelyeket elbagatellizálunk, holott komolyabb következményeik is lehetnek. Vagy éppen fordítva, otthoni kezeléssel is gyógyíthatók, ahelyett, hogy azonnal a kórházba rohangálunk. Mit tegyünk velük? Segítünk!

Az alapvető egészségügyi veszélyhelyzetekben továbbra sem igazán tudjuk, mi a teendő - derült ki az Országos Mentőszolgálat Alapítvány 2014-ben megismételt Nagy Elsősegély tesztjéből. Ráadásul a hétköznapinak mondható balesetek száma sem csökken, ezért az alapítvány most ezekre szeretné felhívni a figyelmet.

A konyha veszélyes terep - Kép: Pixabay

„Sok esetben tapasztaljuk, hogy olyan sérülésekkel kerülnek emberek kórházba, amelyeket otthoni kezeléssel is orvosolni lehetett volna, ha kellő időben és a megfelelő módon cselekszünk. Fontos lenne, hogy úgy tudjuk kezelni sérüléseinket, hogy azzal valóban segítsünk, és ne fokozzuk a bajt azáltal, hogy elbagatellizáljuk a helyzetet, vagy rosszul kezeljük” - mondta dr. Czakler Éva, az idén 10 éves alapítvány alelnöke, mentőorvos.

Az égés és a forrázása leggyakoribb otthoni balesetek közé tartozik. Az esetek többségében szerencsére csak könnyebb a sérülés, de kezelni akkor is kell őket. Első lépésként legalább 10 percig folyó hideg víz alatt hűtsük az égett/forrázott bőrfelületet! Ha kisebb felületű a sérülés, a bőr kipirosodott, de nem hólyagosodott, akkor elegendő az otthoni kezelés. Ha a terület felhólyagosodna, semmiképpen ne próbáljuk meg felnyitni vagy eltávolítani a hólyagokat, és forduljunk orvoshoz!

8 tipp a sportsérülések megelőzéséhez
Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem. A biztonságos edzésnek is megvannak a maga szabályai.

Előfordulhat ficam vagy rándulás - ne bagatellizáljuk el, mert a nem vagy rosszul kezelt mikrotraumás sérülések akár bokaízületi porckopáshoz (artrózis) is vezethetnek. Bokaficam esetén a bokaízület sérül, ami erős fájdalmat és nyomásérzékenységet okoz. Megfelelő kezelés nélkül a sérülés könnyen szalagmegnyúlással vagy szalagszakadással is végződhet. 48 órán keresztül mindenképpen pihentetnünk kell a sérült lábat, éjszakára fel kell polcolni, és ez még akkor is javasolt, amikor már úgy érezzük, hogy lábra merünk állni.

A krémek segíthetnek a fájdalomcsillapításban, a finom gyakorlatok pedig a boka környéki tartóizmok erősítésében. Rándulás esetén a fájdalom és a duzzanat is nagyobb. Ilyenkor a 48 órát még szigorúbban kell vennünk, ha a műtéti beavatkozást el szeretnénk kerülni. Ha a sérült lábra nem tudunk ráállni, és borogatásra nem szűnik a fájdalom, mindenképpen menjünk orvoshoz, mert ebben az esetben a szakszerű kezelés már elengedhetetlen.

Vérmérgezést többféle úton kaphatunk, akár egy bőrön kialakuló fertőzésből is, amely csupán apró sérülésnek indult. Ha a seb nagyon vörös, duzzadt, lüktet, azonnal forduljunk orvoshoz, mert fennállhat a vérmérgezés veszélye. Ha a seb földdel érintkezett, vagy más olyan dologgal, amely tetanuszbaktériummal fertőzött lehetett, szintén orvoshoz kell menni, hogy beadja az emlékeztető oltást.

Zúzódástól agyvérzésig terjedhetnek a fejet ért nagyobb ütés következményei. Ilyen balesetek gyermekeknél gyakrabban, de olykor felnőtteknél is előfordulhatnak. Ilyenkor fokozottan figyelnünk kell a jeleket. Az agyrázkódás tünete a szédülés, hányinger, emlékezetkiesés, a történtekre nem emlékezés. Ha ezt tapasztaljuk, érdemes  orvoshoz fordulni, és 24 órás kórházi megfigyelés javasolt. Ha a balesetet követően 1-2 héten belül erős fejfájás, kettős látás, hányinger vagy hányás jelentkezik, haladéktalanul forduljunk orvoshoz, mert ez egy nehezen felszívódó belső vérzés jele lehet.

Tucatnyi emberéletet követel évente a néma gyilkos
Pontos statisztikákat nehéz fellelni, de becslések szerint évente 10–30 ember veszti életét szén-monoxid-mérgezés következtében. Kisebb-nagyobb mérgezést pedig nagyon sokan megéltek már a fűtési szezonban. Sokan közülük talán tudatában sem voltak annak, hogy mérgezést szenvedtek el.

A szén-monoxid mérgezés jeleit nem könnyű felismerni, mégis életmentő lehet, ha időben kapcsolunk. Kezdetben kábultság, fejfájás, zavartság, fülzúgás, hányinger jelentkezhet - a tünetek talán nem tűnnek súlyos problémának, mégsem szabad félvállról venni őket. A következő fázisban már izomgörcsök, hányás, bénulás, eszméletvesztés és végső esetben fulladás is előfordulhat. Akár magunkon, akár társunkon észleljük ezeket a jeleket, minden esetben el kell hagynunk a helyiséget, és hívnunk kell a mentőket a maradandó károsodások elkerülése érdekében. Nagyon fontos, hogy ha a fürdőszobában, ahol bojler található, álmosságot érzünk, azonnal menjünk ki ,és nyissuk ki az ablakokat!

Sérülés esetén, függetlenül annak típusától, fertőzésre kell gyanakodnunk, ha a fájdalomérzetünk egyre csak nő, ha duzzanat, pirosság és forróságérzet jelentkezik a seb körül, ha belázasodunk. Minden esetben orvoshoz kell fordulnunk, ha a sebbe valamilyen idegen anyag jutott, ha a sérülés különleges fertőzésveszéllyel jár együtt - így például egy kutya harapása –, vagy ha a korábbiakban felsorolt fertőzésre utaló jeleket észleljük magunkon.

8 tipp a sportsérülések megelőzéséhez
Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem. A biztonságos edzésnek is megvannak a maga szabályai.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.