Életforma.hu

STÍLUS

Pénztárcabarát stílustippek

Változó világban élünk, de azért van, amin még egy világméretű járvány sem tud változtatni. Akit például eddig is érdekelt a divat, azt nagy valószínűséggel ezután is fogja. Aki mindig is szeretett stílusosan megjelenni, most is erre törekszik majd, hiszen ez is hozzájárul ahhoz, hogy az illető igazán jól érezze magát a bőrében.

„Le style est l' homme même” – a stílus maga az ember. Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja mondta ezt 1733-ban, akadémiai székfoglalóján, és ebből is látszik, hogy a divat utáni érdeklődés mindig is jelen volt az emberek életében. S azt is jól tudjuk, hogy a stílus nem feltétlenül pénzkérdés és nem csak és kizárólag a felvett ruháknak köszönhető. Na de akkor mégis mitől lesz valaki igazán stílusos? Van néhány alapszabály.

Mutasd meg az értékeid!

Bármilyen drága ruhába is bújik valaki, attól még nem biztos, hogy stílusos is lesz. Egy jól szabott öltönyt csak az tud igazán viselni, aki tisztában van a saját értékeivel és nem fél megmutatni azokat. Vagyis nem árt, ha a jól szabott ruha mellé kellő magabiztosság, így kiváló szemkontaktus, meleg mosoly és megfelelő testtartás is párosul. A stílusos emberek jól tudják, hogy nem csak az számít, hogy néz ki a ruhájuk; az, ahogy magukat “hordozzák”, valóban felbecsülhetetlen. Hiszen ezek azok a dolgok, amelyek a legnagyobb hatással vannak a többiekre, és a legemlékezetesebb benyomást hagyják bennük.

Hallgass a szívedre!

Csak azt vedd meg, amit szeretsz. Nem kell, hogy az aktuális trendek legyenek az iránymutatóak, felesleges lecserélni minden szezonban a teljes ruhatárunkat, egy boltban nézelődve kizárólag a szívükre hallgassunk és csak azt vegyük meg, amihez érzelmileg is kötődni tudunk. Ugyanez igaz a gardróbjukban álló régebbi darabokra is. Majd minden darabról eszünkbe jut valamilyen emlék vagy érzés.

Tisztában vagy a méreteiddel?

És ennek megfelelően vásárolod meg a ruháidat? A legtöbbünk abszolút számon tartja, hogy egy-egy megvásárolt darabja hányas méret. Azt viszont kevesen tudják, hogy sok ruhagyártó cégnél évről-évre változik a mérettábla. A legtöbb fast fashion márka az aktuális modellje alapján határozza meg a méreteket, tehát egy emberhez viszonyítanak. Így aztán, ha tavaly még jó volt rád az M-es méret és idén már csak az L-esbe férsz bele, akkor nem biztos, hogy veled van a baj. Ám, aki igazán stílusos az nem törődik a gyártók címkéivel, azt veszi meg, ami jó rá és amiben kényelmesen érzi magát.

A titkos részletek

Aki már kialakította a rá jellemző stílust, az arra is figyel, hogy minden részlet a helyére kerüljön és stimmeljen. És most nem feltétlenül az öltözékbeli kiegészítőkre gondolunk. Az összhatáshoz hozzátartozik a jól megválasztott frizura, hölgyek esetében hajszín, az ápolt kezek és nyár idején a lábak is. Egy különleges cipő vagy jól variálható táska pedig igazán felteszi az I-re a pontot.

Szervezd meg a ruhatárad is

Ahhoz, hogy valakinek tökéletes legyen a megjelenése elengedhetetlen az ápolt külső, de nem elég csak a hajunkat belőni vagy kellemes illatfelhővel körülvenni magunkat, ruháink tisztaságára, karbantartására is ügyelni kell. Ehhez pedig muszáj, hogy rendszert vigyünk a gardróbunkba is. Már attól is stílusossá válhat bárki, ha tudja, hogy mely alapdarabokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy teljes legyen a megjelenése és ezt alkalmazza is. De ez még nem elég! Nem hanyagolhatjuk el a ruhák folyamatos karbantartását, az anyaguknak megfelelő tisztítást, vasalást sem. Ezzel a módszerrel hosszabb életű lehet egy-egy kedvenc holmink és ez bizony a pénztárcánknak is előnyös.

Neked csak dicséret jár

A neves divattervező Donna Karan említi önéletrajzi írásában, hogy nehezen tanulta meg azt, hogy ne szapulja magát folyamatosan és nyilvánosan. De amint képes volt erre sokkal magabiztosabb lett és ez bizony a stílusán is meglátszott. Azóta sosem hallani tőle azt, hogy arra panaszkodna, hízott pár kilót, nem volt ideje kisminkelni magát, nincs egy gönce se. Vagy jót mond magáról vagy inkább csendben marad. És még egy dolog: megtanulta megfelelően fogadni és kezelni a kapott bókokat. Ha valaki megdicséri őt már nem ellenkezik, nem hitetlenkedik, csak mosolyog, nyugtázza a hallottakat, majd kellően megköszöni a kedves szavakat.

Még több divat:


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!