Életforma.hu

STÍLUS

Pénztárcakímélő energiatakarékos készülékek

Ma már egy kényelmes háztartás elképzelhetetlen gépek sokasága nélkül: segítenek a mosásban, főzésben, takarításban, nagyban megkönnyítik az otthoni munkát. Nem mindegy azonban – sem a pénztárcánk, sem környezetünk megóvása miatt –, hogy ezek a készülékek mennyi áramot fogyasztanak.

A megnövekedett kilowattóránkénti ár ellenére sem feltétlenül kell magasabb villanyszámlát fizetnünk, ha tudatosan vásárolunk – vagy majd, ha lehetőségünk lesz rá, cserélünk – mosógépet, szárítógépet, hűtőszekrényt vagy kerámialapos tűzhelyet, és azokat a lehető leginkább energiatakarékos módon használjuk.

Az újabb, alacsony energiafelhasználású
A vagy A++ jelű készülékek kevesebb energiát fogyasztanak, mint a régebbi, gyengébb hatásfokú gépek, s a takarékosság terén itthon jelentős tartalékok vannak: a magyarországi háztartásokban a nagy háztartási gépek 43,2 százaléka nyolc évnél idősebb, azaz nem igazán korszerű, olvasható a CECED Magyarország Egyesülés 2009-ben kiadott jelentésében. Ha ezeket a gépeket a legkorszerűbb, energiatakarékos készülékekre cserélnék, több mint 1,6 millió tonnával lenne kevesebb a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyisége, ami meghaladja a Magyarország által vállalt évi 1,54 tonnányi uniós csökkentési célszámot.

A környezetvédők által sokszor hangoztatott szempontok legtöbbünk számára megfoghatatlannak és távolinak tűnnek. A február eleji áramdíj-emelkedés viszont érzékelhető módon testközelbe hozza, hogy többek között miért is fontos spórolni az árammal.

Pénztárcánkon is érezhetjük
egyre inkább, hogy például egy A++ kategóriás, számos innovációval gazdagított készülék kevesebb áramot fogyaszt. Egy átlagos méretű, 180x60-as, A++ energiaosztályú hűtő egy év alatt 205–210 kilowattóra energiát fogyaszt, míg a B osztály esetében egy ugyanekkora méretű és hasonló tudású gép energiaigénye 320–350 kilowattóra. Ez a jelenlegi áron éves viszonylatban közel 10 ezer forintos költségkülönbözetet jelent az áramszámlában. És ez csak egy gép a háztartásban.

Egy ma vásárolt és egy nyolcvanas években készült mosógép között is hatalmas a különbség: az előbbi akár 60 százalékkal kevesebb árammal működik. De még a kilencvenes évek legvégén készült mosógép energiaigénye is közel 30 százalékkal meghaladja a 21. század készülékeiét, a vízfogyasztásuk pedig 40 százalékkal több. A mosási hatékonyság és a maximális töltési súly szintén befolyásolja, hogy mekkora lesz a villanyszámlánk, hiszen ezektől is függ, hogy milyen sűrűn kell mosnunk. Miután a mosógépek a víz felfűtéséhez használják a legtöbb áramot, azzal is energiát spórolhatunk, ha alacsony hőmérsékleten mosunk. Ezért a legtöbb mai készülékkel már 30-40 Celsius-fokon tökéletesen tiszta lesz a ruha.

Több zöld funkcióval is
felszerelik gépeiket a mosógépgyártók az A+ és A++ besorolás mellett. Van készülék, amely a használó szándékától függően enyhe szennyezettségnél rövidebb, erősebb esetén hosszabb ideig mos, vagy egy másik funkciónál a gép érzékeli a mosási ciklusok lépéseit, és az optimális mosásnak, öblítésnek és centrifugálásnak megfelelően állítja be a programot minimális víz- és energiafogyasztás mellett.
A mosogatógépek energiafelhasználását is jelentősen – akár egyharmadára – csökkenti, ha a melegvíz-csatlakozásra köthetők, és az is fontos szempont, hogy hány liter víz felhasználásával mosogatják el az edényt. Az intelligens érzékelők ezeknél a gépeknél is a szennyezettség mértékéhez igazítják az erőforrások igénybevételét: akár felére csökkenthető az idő-, víz- és energiafelhasználás.
– so –
Illusztráció: electrolux


Takarékos forma
■ A hűtőszekrénygyártók a készülék kialakításával is igyekeznek lehetővé tenni az optimális áramfogyasztást. A két- vagy négyajtós változat például akár 50 százalékkal kevesebb energiafelhasználás mellett őrzi meg az ételek frissességét. Ha az ajtók függetlenül nyílnak, kevesebb hideg levegő távozik a hűtőből, és a fagyasztó is gyorsabban visszanyeri a belső hőmérsékletét, ha kisebb az ajtó.
■ A legújabb dizájnnak köszönhetően létezik olyan mosogatógép, amelynek belsejében egy mobilan használható harmadik kosár is elfér, így egyszerre akár 13 terítéket is el tud mosogatni a gép.


Fogyasztók tájékoztatása
Az Európai Unióban direktíva kötelezi a háztartási gépek gyártóit, hogy tüntessék fel termékeiken azok energia- és anyagfelhasználását. Az energiafogyasztást A-tól G-ig terjedő skálán sorolják be, ahol az A kategória a leghatékonyabb, a G pedig a legkevésbé hatékony termékeket jelöli. Az irányelvet 2003-ban módosították, és bevezették az A+ és A++ megjelölést, miután az A energiahatékonysági osztályba sorolt berendezések piaci részesedése olyan gyors ütemben nőtt. A szabályozás tovább szigorodik 2011. december 20-ától: a gyártóknak a háztartási gépeken egységes és nyelvsemleges címkét kell elhelyezniük, amelyen az éves fogyasztási adatokat is fel kell tüntetni, s a szigorúbb határértékek miatt előfordulhat, hogy a ma még A+ kategóriájú termék változatlan műszaki tartalom mellett „csak” A minősítésű lesz. Néhány gyártó – például a Whirlpool – már most az új előírásnak megfelelően tájékoztatja a vevőket.

A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2011/Tavaszi számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.