Múlt héten kikapcsolódtunk és gyakran a véletlenre bíztuk, hol kötünk ki. Így tévedtünk be utazgatás közben a Szoborparkba is, ahol igazi klasszikusokra csodálkozhattunk rá újra: Lenin, Kun Béla, ifjú munkás és szovjet hősi katona. Monumentálisak dagadó izmokkal, lesújtó öklökkel...Nem is ragozom.
Ahogy kisétáltunk a Szoborpark kapuján, azon méláztam, hogy tényleg elég volt-e a köztéri szobrok eltávolítása a rendszerváltáshoz. Ha ugyanis a gyanútan turista, ne adj Isten, betéved a helyi toalett feliratú helyiségbe, joggal merül fel benne a kérdés, hogy vajon ezt is az előző rendszerből menekítették-e ide.
Az angol úriember, aki utánunk merészkedett be a szottyosan koedukált mosdóba, mindenesetre remegő hangon érdeklődött, hogy ez ugye már nem a kiállítás része.
Megnyugtattam hogy nem. Ez már a jelen.
Szóval még el sem hessegettem a múlt szellemeit, amikor belecsöppentünk egy mini-magyar valóságsó kellős közepébe.
A mellettünk parkoló kocsi külföldi tulajdonosa épp előttünk készült ráébredni a valóságra: nem ő felejtette nyitva a kocsiját. Nem ám. Ezt biza' feltörték, és kirabolták. Kétezer euró és grátisz repülőjegyek. Ma utazott volna haza.
A helyi taxis segítőkészen hívja a rend őreit, akik meglepő gyorsasággal érkeznek a tett színhelyére. De ezen a ponton az eddigi gördülékenységet némi kommunikációs malőr akasztja meg.
Mert ugye, hát nem olyan egyszerű jegyzőkönyvet felvenni angoltudás nélkül.
Vakarja is a fejét nagy zavarában a két ifjú Sherlock Holmes. Még szerencse, hogy a taxis valamelyest uralja a helyzetet, és vázolja az eseményeket, bár ez nem teljesen jó így...
Mi is legyen?
S ekkor, mint Zeusz fejéből Pallas Athéné, pattan ki a mentő ötlet egyikük fejéből:
Hívjuk a Józsit, az majd elbeszélget vele. Milyen szerencse hogy Józsi tud angolul - vége hát a kínkeserves tépelődnek, visszaballagnak a szolgálati kocsihoz, egy gyors hívás, és várják a mentőangyalt.
Meg is érkezi egy perc alatt. Igaz, akárhogy is nézzük, ez nem Józsi, hanem egy aggódó helyi lakos. Ráadásul rettentően csinos, rettentően nagy mellekkel.
Aggódva érdeklődik, hogy mit keresnek ezen az egyébként biztonságos és nyugodt környéken a rendőrök, majd választ sem várva ontja panaszáradatát a lelkesen bólogató zsarura.
A következő percben már azt is megtudhatjuk, hogy ő már sejtette, hogy valami nincs rendben, mert gyanús alakokat lát mostanában az utcájukban...és csak beszél és beszél, miközben a rend szigorú őre belecsúsztatja tekintetét a hölgy dekoltázsába, és jót pihen ott.
Társa közben épp kimúlni készül a röhögőgörcsben a szélvédő mögé csúszva.
Aztán elhangzik egy váratlan kérdés: Mi ez a finom illat?
És nem várat magára soká az őszinte válasz sem: Dolce and Gabbana. Tetszik? Ugye milyen kellemes?
Mindeközben külföldink a teljes kétségbeesés szélén mered maga elé, mint tyúk a piros kukoricára.
Valami intézkedésfélét várna, de már sejti: ez egy darabig még el fog tartani.
KV írása az eletforma archivumából
