Életforma.hu

STÍLUS

Rendkívüli aszállyal és magashegyi viharokkal küzd a Góbi-expedíció

A Lucullus Baráti Társaság lovas csapata eddig mintegy 600 kilométert tett meg a Góbi-sivatag, valamint a Gov-Altáj pusztaságain. Miután az expedíció megérkezett a Góbi keleti kapujában fekvő Yoliin Amhoz, a "Keselyűk Völgyéhez", áthaladt a világ egyik legnagyobb kő- és homoksivatagán. A Khongoriin Els 300 méter magas, búgó homokdűnéit elhagyva észak-nyugatra fordultak, ahol átkeltek az Ikh Bogd hegység kétezer méteres hágóin. Ezt követően az expedíció áthaladt a sós tavak vidékén, majd június 26-án megérkezett az Altaj-hegység dél-keleti vonulatához, ahol három napot töltött el tudományos kutatásokkal és megfigyelésekkel.

A lovas csapat június 29-én indult újra útnak, az Altaj háromezer méteres hágói felé. Útjukon első hegyvidéki táborhelyük felé 70-80 km/h sebességű jég- és homokviharba kerültek, amelyben órákon keresztül haladtak, míg a lovas vonulás utolsó szakaszának alaptáborát el nem foglalták. Az Altaj hegységig vezető, több száz kilométeres pusztai utazás során rendkívüli nehézségeket okozott az évtizedek viszonylatában is mértéken felüli aszály: a helyi vezetőkkel eredetileg tervezett útvonal itatóhelyei és legelői kiszáradtak, ami összesen közel 150 kilométeres kitérő megtételére kényszerítette a társaságot. Az expedíció több tó és folyó kiszáradt medre mellett haladt el, ahol még egy évvel ezelőtt is virágzott az élet, és a világ ornitológusainak kedvelt kutatóközpontjainak számítottak. A Bogdi Meteorológiai Megfigyelőállomás munkatársa szerint az aszályon kívül a Góbiban nemrégiben alapított aranybányák is hozzájárulnak a vízforrások, folyók, tavak elapadásához, és ezzel a környezet pusztulásához.

Tudományos kutatások és megfigyelések a Góbi sivatagban

A sivatag és az időjárás támasztotta nehézségek ellenére az Expedíció megkezdte tudományos kutatásait és megfigyeléseit. Folyamatosan zajlanak az egykori nagy lovas birodalmak mindennapjaira hasonlító mai mongol pusztai gasztronómiával kapcsolatos dokumentációk. Az expedícióban résztvevő Lucullus BT alapítók - Sipos Tamás, Turóczi Gábor és Jarabek Bence - nomád családoktól sajátítják el a tejtermékek feldolgozásának, a hús konzerválásának, valamint a főtt, sült, párolt ételek elkészítésének mesterfogásait. Varga Ferenc, az ELTE doktoranduszának vezetésével folynak az orientalista kutatások, amelyek többnyire a nomád állattartás régiónkénti különbségére fókuszálnak. A keletkutatási program különleges fejezetének számít az elmúlt ötezer év mindennapjaiba betekintést nyújtó Bayangiin Nuruu-i hun, szkíta, türk, tibeti és mongol sziklarajzok fotódokumentációjának az elkészítése. Dr. Ágoston Viktor és dr. Batmunkh Enkhjargal, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatói sikeresen menedzselik az Expedíció egészségügyi problémáit, és folyamatosan dokumentálják a csapat kórtörténetét: tervük, hogy az expedíció egyedülálló, utazási orvostani tapasztalatait megosszák a jövő utazóival. Hozzájuk hasonlóan zökkenőmentesen kezeli az Expedíció energiaellátási és rádiókommunikációs kihívásait a csapat rádiótechnikusa, Néher Márton, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója. A társaság kutatásaiban és megfigyeléseiben rendkívüli támogatást nyújt az expedíció digitális könyvtára.

Célbaérés és kultúrmisszió

A Szilasfood-Lucullus Góbi Expedíció további, közel 300 kilométert tervez megtenni lóháton az Altaj-hegység 3000 méter magas hágóin, hogy július 5-én elérje a régió legnagyobb települését és az utazás célállomását, Altaj várost. Ezen a napon az érdeklődők személyesen, műholdas kapcsolaton kereszül beszélhetnek az expedíciós csapattal az Alexandra Pódium rendezvényén, az Alexandra Könyvesházban (1055. Bp. Nyugati tér 7.) ahol 19:00 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetést vezet Tisza Kata írónő Ősi Attila paleontológussal, Erdélyi István keletkutatóval, Felkai Péterrel, az utazási orvostan szakértőjével és Sas Tiborral, az eTan Elektronikus Tananyag Zrt. vezetőjével. Miután az Expedíció visszajut a mongol fővárosba, a csapat beteljesíti kultúrmisszióját, és átnyújtja a Magyar Nemzeti Múzeum ajándékát a Mongol Nemzeti Múzeum vezetőségének.

A Góbi-expedíció július 12-én 14.55-kor érkezik haza Magyarországra az Aeroflot moszkvai járatával, majd július 13-án 11:00 órai kezdettel nyilvános sajtótájékoztatót és élménybeszámolót tart a Magyar Nemzeti Múzeumban.

 

Forrás:  Lucullus Baráti Társaság


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.