Alig vártam már, hogy leszálljunk Kigaliban, Ruanda fővárosában. Régóta készültem ide, hajtott a kíváncsiság, mert elképesztő történeteket hallottam az itt élő gorillákról. De mielőtt rátérnék az állatokkal kapcsolatos élményeimre, szeretnék mesélni egy kicsit erről a különleges országról. Sokat olvastam róla, történelméről, földrajzáról, és most is, mint általában, kellemes meglepetés ért, amikor megérkeztem ide. A reptérről kis buszokkal indultunk fel a hegyekbe, a Vulkán Nemzeti Park területére, ami északon fekszik és körülbelül két óráig tart oda az út. Arra számítottam, hogy utazás közben elhagyatott településeket, kátyús, szemetes utakat látunk majd, és alig várjuk, hogy a szállodánknál végre kiszálljunk a járműből. De nem így történt.
Kevés a szemét, sehol egy műanyag zacskó
Gyönyörű vidékeken hajtottunk keresztül, patyolattiszta, jó minőségű országúton haladt autóbuszunk. Csak ámultunk és bámultunk, mert Afrikára egyáltalán nem jellemző ez a rend és tisztaság. Idegenvezetőnk, egy kedves, fiatal lány elmesélte nekünk, hogy minden hónap utolsó szombatján az egész ország 3 órán keresztül szemetet szed a lakóhelyén, emiatt valószínű, hogy az emberek jobban vigyáznak a környezetükre és kevesebbet szemetelnek. A másik furcsaság, amit útközben tapasztaltunk az volt, hogy sehol sem láttunk műanyag zacskókat. Kiderült, hogy Ruandában 2008 óta tilos ezeket használni. Be sem lehet vinni őket az országba, büntetést fizet, akinél találnak ilyen szatyrot. Ugyanakkor valóban nagy a szegénység, különösen vidéken, ahol a vályogházakban gyakran nincs se villany és se víz. Viszont mindenki kezében ott a mobiltelefon, a telefontöltő állomások a falvak főutcáján egymás mellett sorakoznak, így otthoni áram nélkül is megoldható a feltöltés. Rengeteg az építkezés főleg a fővárosban, modern szállodák épülnek egymás után. Itt élő külföldiek orvosi rendelőket alapítottak több felé az országban és helyi egészségügyi szakembereket képeztek ki, akik önállóan dolgoznak. Mindenütt azt tapasztaltam, hogy a ruandaiak valóban meg akarják változtatni a körülményeiket, tanulni akarnak, jólétet teremteni az országnak, a családjuknak, a közösségeknek.
Utcai életképek
Sok ember sétál az utakon, mert nincs elég buszjárat, ami a falvakat összekötné. A bicikli nagyon nagy kincs, azzal szállítanak mindent: hatalmas, megtömött krumplis zsákokat, óriási köteg fákat a fűtéshez, faszenet. El sem tudtuk képzelni, hogy lehet így megpakolni egy biciklit, egyszerre egyensúlyozni rajta és kormányozni. Cirkuszi akrobaták elbújhatnak az itteni kerékpárosok teljesítménye mellett.
Ha már megemlítettem a krumplis zsákokat, elmesélem azt is, hogy itt ettem a világ egyik legfinomabb sült krumpliját. Nem olajban, hanem héjában sütötték és piri-pirit, erős paprikás olajat tettek rá. Mennyei íze volt. Megkínáltam a vendégeimet is ezzel a helyi finomsággal, maguktól nem merték volna megkóstolni. Idővel a csoport nagy része sorban állt a krumpli árusnál, annyira ízlett nekik is ez a csemege.
A nők még most is gyönyörűen megfont, amfora formájú kosarakat cipelnek a fejükön. A kosárfonásnak nagy hagyománya van, a kosarak díszítését művészi tökélyre fejlesztették. Természetes anyagokat használnak, többek között raffiát, amit banánlevél csíkkal fognak össze. A kosarak nagysága, alakja, színei változó. Felkerestük az egyik kosárfonó szövetkezet boltját, ahol megnéztük, hogyan készülnek ezek a csodák és persze vásároltunk is. Olyan szépek és különlegesek voltak, nehezen lehetett választani a hatalmas kínálatból. A bolt üzemeltetői profi módon felkészültek a turisták fogadására: ha valaki sokat vásárol, összecsomagolják és postán utána küldik az árut az illető hazájába. És a csomagok meg is érkeztek.
Megrázó történelem
Fontos tudni, hogy miért is jöttek létre ezek a kosárfonó szövetkezetek.
1994-ben szörnyű tragédia következett be az országban, aminek nagyon bonyolult történelmi és politikai előzményei voltak. A gyarmatrendszer idején két népcsoport, a hutuk és a tuszik között kibékíthetetlen ellentét alakult ki, ami a 20. század végéig egyre csak fokozódott. A tuszik voltak kisebbségben, viszont ők voltak a gazdagabbak, ők tanultak, ők kaptak jó állásokat. A hutuk nem nézték jó szemmel ezt, mígnem 94-ben 100 nap alatt több százezer tuszit öltek meg azzal a céllal, hogy kiirtsák az egész törzset. Több százezer hutu is áldozatul esett a gyilkosságnak, mindenki, aki szimpatizált a tuszikkal és nem volt hajlandó az öldöklésben részt venni. Összesen 800 ezer ember halt meg ebben az őrületben. A történetben a legszomorúbb az volt, hogy a világ semmit sem tett ez ellen, a nemzetközi szervezetek kivonták katonáikat innen, a diplomáciai testületek elhagyták az országot és kimenekítették az itt élő állampolgáraikat.
Utunk során felkerestük az emlékmúzeumot, sokkhatással volt ránk a szomorú történelmi eseményt bemutató kiállítás. A legmegrázóbb az életben maradt gyerekek vallomásai voltak. Olyan emberek próbálták megölni őket, akik addig kedves szomszédjai, jó barátai voltak a családnak. Azóta szerencsére elindult a megbékélés az országban, a kormány létrehozta az emlékezés napját, amikor egy-egy településen mindenkinek össze kell ülnie és újra és újra átbeszélik a múltat. Az asszonyok pedig kosárfonó szövetkezeteket alapítottak több helyen az országban, áldozatok és gyilkosok rokonai dolgoznak itt együtt. Munka közben megismerik egymást és szép lassan megbocsájtanak egymás családjának. A hatóságok betiltották a két különböző népcsoport nevének használatát is, mindenki, aki ebben az országban él ruandai. A fiatal generáció remélhetőleg nem is tudja, ki hova tartozott régen.
Elvarázsolt táj
Csodás vidéken autóztunk keresztül. Hatalmas hegyek, mély völgyek, smaragd zöld erdők tarkították a megművelt területeket, időnként egy rozsdabarna földdarab tette színesebbé a képet. Ha megálltunk egy fotóra valahol, azonnal a gyerekek tűntek elő a semmiből, odarohantak hozzánk és cukorkát kunyeráltak. Utunk vége felé már egyre magasabbra jutottunk a hegyekben és a távolban hatalmas vulkáni kúpokat vettünk észre. A vulkánok közül több a mai napig aktív, a hegycsúcs felett lebegő felhőkből mi is erre következtettünk.
Az egyszerűbb hotelek, motelek mellett néhány év alatt luxus bungalók épültek, a legjobb szolgáltatásokkal. Korszerű, kényelmes, szépen berendezett szobák, elegáns éttermek fogadják a turistákat, esténként forró vizes palack is vár rájuk az ágyban, hiszen az esték itt hűvösek. Mi is egy ilyen szállodában töltöttük az éjszakát és izgatottan vártuk a találkozást a gorillákkal. Erről a következő írásomban mesélek majd.
Földváry Eszter más írásait itt találod:
Orient expresszel a Selyemúton
