Egy idegenvezető feljegyzései
A turizmus felfalja önmagát?
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Évek óta tapasztalom, hogy a turizmus egy ideig nagyon jó hatással van egy újonnan felfedezett területre, de amikor a hely már felkapottá válik, akkor jön a feketeleves. Ez igazán elkeserít, hiszen amiért szerettük az országot, a várost, a vidéket, egyszerűen mind eltűnik.
Idilli görög szigetből turistaparadicsom lett
Tizennyolc éves koromban meghívtak nyaralni egy görög szigetre, Szkiathoszra. Felejthetetlen heteket töltöttünk el ezen a zöld, erdőkkel borított kis szigeten. A csodás, tiszta homokos strandokon, ha már két ember megjelent, eljöttünk onnan, mert el akartuk kerülni a „tömeget”. A sziget egyetlen kis falucskájában egy-két vendéglő, kávézó, néhány bolt várta az oda tévedő néhány turistát. A szárazföldről komppal lehetett átjutni ide – naponta csak egyszer indult hajó. Huszonöt évvel később szerettem volna megmutatni ezt a földi paradicsomot a családomnak is, így a nyaralásunkat oda szerveztem. Már a megérkezéskor alig hittem a szememnek: mindenütt káosz uralkodott, rá sem ismertem az egykori csendes kikötőre. Az igazi sokkhatás másnap várt rám, amikor egyszerűen nem találtuk meg az emlékeimben élő, aranyos kis falut. Helyén egy igazi turistaparadicsom állt, tele éttermekkel, teraszokkal, egymás mellett milliónyi asztal és szék. Vörösre sült turisták tolongtak az olcsó szuveníreket kínáló boltokban. Na és a strandok… Ember-ember hátán, a napozók, mint a heringek feküdtek a homokban. A legnagyobb fájdalmat az egykori gyönyörű zöld hegyoldal látványa okozta, az erdők helyett utak vágtak sebet a tájba. Ebből a történetből azt tanultam meg, hogy ne menjek vissza oda, ahol nagyon régen jártam és ahová szép emlékek fűznek.
Medúza-tó a Csendes-óceán nyugati részén
Repülős utamon eljutottam egyszer Palau egyik szigetére, Kororra. Ez a szigetcsoport a Csendes-óceán nyugati részén helyezkedik el és leginkább a turizmusból él. Gyönyörű lagúnák, korallzátonyok tarkítják a szigetet, az egyik legérdekesebb látványosság pedig, ami rengeteg turistát vonz ide: a Medúza-tó. Együtt úszhatunk benne a teljesen ártalmatlan puhatestűekkel.
Valóban elképesztő látvány, ahogy milliónyi kisebb nagyobb rózsaszínű medúza lebeg körülötted. Nagyon kell vigyázni, hogy meg ne sebesítsd valamelyiket.
Sajnos nem mindenki elővigyázatos. Megjelent egy nagy turistacsoport, beugráltak a vízbe és több állatot kettévágtak, ahogy csapdostak a kezükkel, lábukkal. Nem bírtam nézni ezt a barbárságot, kimenekültem a vízből. Pár évvel később hallottam, hogy 2016-ra az állatállomány szinte teljesen kihalt, ezért lezárták a tavat. Két évvel ezelőtt nyitották meg újra és most ismét lehet a medúzákkal úszni.
Angkor változásai
Angkor turisztikai fejlődését a saját szememmel kísérhettem végig az évek során. Először 1994-ben jártam ott, amikor Kambodzsát épp megnyitották a külföldiek előtt. Csodás volt akkoriban szinte egyedül bejárni a romokat. Sok feltáratlan terület volt még fel nem szedett taposó aknákkal, ezért nagyon kellett figyelni az előírásokra. Eltelt pár év és egyre több szálloda épült a vidéken, nemzetközi repülőgépjáratok szálltak le Siem Reap repterén. Egyszer csak arra eszméltem, hogy hatalmas méretű tömeg hömpölyög a templomok folyosóin, a nagy zajban nem halljuk az idegenvezető szavát és nem csodálhatjuk meg kedvünkre az elképesztő szép domborműveket, mert a következő csoport már ott tolong mögöttünk. A város azt a célt tűzte ki, hogy évente két millió turista látogasson el ide, ez pedig irgalmatlan nagy szám egy olyan kisvárosban, ami pár évvel ezelőtt még egy elmaradott falu színvonalán állt.
Pozitív példák, hogyan lehet megőrizni az értékeket
A Galápagosz-szigetek az egyik legcsodásabb példa arra, hogyan tudjuk megvédeni környezetünket, az ottani egyedi flórát és faunát. Darwin a pintyek tanulmányozása kapcsán, ezeken a szigeteken fedezte fel az egyedfejlődést. Azt tanulmányozta, hogyan alkalmazkodik egy madárfaj a sziget sajátosságaihoz kifejlesztve egy hosszabb, vagy erősebb csőrt, karmot.
A Galápagosz-szigetekre repülővel lehet eljutni Ecuadorból, majd hajóra kell szállni. Minden hajónak komoly menetrendje van, szigorúan szabályozva, mikor és hol köthet ki. A látogatók száma és az itt eltölthető idő mennyisége is korlátozott. Egy hajókirándulás általában öt napig tarthat maximum, minden nap egy másik szigetet, öblöt lehet felkeresni. Nem szabad letérni az ösvényekről, a fényképeken és az emlékeken kívül semmi mást nem vihetsz el a szigetről és a lábnyomodon kívül nem is hagyhatsz ott semmit sem. Többször is jártam itt és minden alkalommal hihetetlen élményekben volt részem. Az állatok nem félnek az embertől – ilyen szelídséget, kíváncsiságot és bizalmat sehol a világon nem tapasztaltam nemzeti parkokban, mint itt. A híres pintyek nem repültek el azonnal, ahogy megláttak minket. Éppen ellenkezőleg, rászálltak a vizes kulacsunkra, mert a kis ravaszdik már tudták, hogy ez egy könnyű vízlelőhely számukra – de természetesen nem adhattunk nekik inni. A kék lábú szula odatotyogott hozzám, amikor leültünk egy sziklára és elkezdte csipkedni, huzigálni a hátizsákomat. Mikor megmozdultam, ahelyett, hogy elinalt volna, megcsípett még egyszer. Volt úgy, hogy előttünk sétáltak vagy járták az igen vicces, ide-oda lépegető násztáncukat, pont mintha csárdást roptak volna. Mi pedig vártuk, amíg befejezik.
Búvárkodtunk is, együtt úsztunk, játszottunk a fókákkal, illetve ők velünk. Amint kifeküdtünk a partra, odakúsztak hozzánk és az oldalamhoz hozzáérve leheveredtek ők is napozni. Tilos ennyire közel menni hozzájuk, de ők azt csinálhatnak, amit akarnak. Találkoztunk iguánákkal is, akik nem ennyire barátságosak. Ha útjukba kerülsz, rád támadnak, de legalábbis lefröcskölnek az orrukból kilövellő sós vízzel. Nagyon híresek még itt az óriásteknősök. Szomorú történetük van: régen páncéljuk igen értékes volt, amikor a spanyolok megérkeztek a szigetre, százszámra öldösték le őket és vitték a páncélokat Európába. Ma ők az egyik legveszélyeztetettebb faj ezen a vidéken. Kevés van belőlük, tojásaik és a kicsi teknősök a vadon élő kutyák, macskák csemegéje. A Darwin kutatóközpontban teknősmentő telepet hoztak létre, ahol a bébi teknősöket kikeltetik és addig tartják ott a kicsiket, amíg már meg tudják magukat védeni.
Hozzászólás zárolva.