Az ember sírva születik, a kis bébi, mikor meglátja a szülőszoba fényét, azaz a napvilágot, üvölteni kezd, ilyenkor mindenki megkönnyebbül, a fájdalom ittas mama is sírni kezd, néha még a papa is, aki a folyosón várakozva már lerágta az összes körmét, és az apai érzés rázúduló tömegétől elenged néhány könnycseppet.

A csecsemő a sírással jelzi problémáit, ennek hatására a felnőttekben szeretetteljes és védelmező érzések generálódnak. Néhány nő felnőtt korában is a sírás eszközével éri el, amit akar. A nők nem szívesen mondják el egyenesen, amit akarnak, inkább mindenféle eszközökhöz folyamodnak.

Kicsi korunkból megmarad az a mechanizmus az agyunkban, ha sírunk, figyelnek ránk, foglalkoznak velünk. A színpadias könnyek ezért mindig mások társaságában születnek. A sírás alapvetően a gyengeség jegye. A szocializációnk következménye, hogy a férfiaknak, de már a fiúknak sem engedjük meg, hogy elbőgjék magukat. "Mi vagy te, anyámasszony katonája?!" - ripakodunk rá a síró kisfiúra. Ezért a fiúk megtanulják, hogy nem szabad sírniuk.

Az emberi könny háromféle célt szolgál: segít tisztán tartani a szem felszínét, kiválasztja a szervezetből a stressz közben termelődött nedveket, és vizuális vészjelzésként funkcionál érzelmileg erősen telített szituációkban.

Leginkább akkor sírunk, ha bánatosak vagyunk, ha valami rossz dolog történt velünk, de nem ismeretlenek az örömkönnyek sem. Egy-egy kitüntetés, egy olimpiai aranyérem, egy diploma megszerzése, olyan érzelmi töltetet adnak, hogy a szem nem marad szárazon.

Persze a sírással is érdemes csínján bánni, mert ha túl sok van belőlük, akkor már nem hatásosak. Akkor a nő már nyafka "ne bánts virág" lesz, a férfi pedig pipogya fráter.

Szerintem sírni kell, mert így enged a szelep, mely bennünk van, s a feszültségtől telítve nyomasztja a belsőnket. De a sírásnak legyen meg a maga szertartása. A legjobb egyedül, mikor nem másnak sírunk, hanem csupán magunknak. Kiadjuk a gőzt és megkönnyebbülünk. Este tanácsosabb végezni a feszmentesítő hadműveletet, hiszen ha reggel így indítjuk a napunkat, akkor mindenkinek az allergiánkról kell beszélni, s gyengébbek is leszünk. Ezzel szemben az esti szeánsz segít az elalvásban, s reggel regenerálódva ébredünk.

A sírás az érzékeny emberek védjegye. Mondják, ott már nagy baj van, ha sírni se tud az ember. Egyszer egy barátnőm arra panaszkodott, hogy ő bizony nagyon érzékeny, s bármire elbőgi magát. Még felnőtt fejjel is úgy megy haza a szüleihez, hogy sírva öleli meg édesanyját, sőt az elválás is mindig igen érzékenyre sikerül. Megnyugtattam, hogy ez egyáltalán nem baj, ez azt mutatja, hogy a szíve telve van szeretettel és igaz érzelmekkel.

Tehát ha úgy érezzük, nyugodtan sírjunk, örömünkben, bánatunkban, bármikor, ha kell... S az, az igazi, ha egy jót nevetünk utána, hogy ezért a kis badarságért sírni tudtunk...