Életforma.hu

STÍLUS

Szabó Győző kattintott, és Kínában ébredt

"Néhány másodperces döbbent csend után csak annyit kérdeztem, hogy melyik országban vagyok. Erre már a jól edzett recepciós is elnémult, de kis szünet után tájékoztatott, hogy Magyarországon vagyunk."

Szabó   Győző  a sárkányok földjén járt.  A világutazó színész Hongkongot akarata meghódítani.

"Nagyon tetszett a város. Fantasztikus kavalkád az egész ország; keverednek az építészeti stílusok, a nációk. A piros taxik és az emeletes buszok azért még emlékeztetnek az angol korszakra, de Hongkongot az impozáns felhőkarcolói és az éjszakai fények igazi metropolisszá teszik."

 Néhány órás hajóút azonban egy teljesen más világba visz el.

"Megnéztük a jellegzetes kúphegyeket Guilin-ben, amelynek minden egyes darabja külön nevet kapott. Van köztük alvó- és fölfelé mászó teknős, kilenc lovas sziklája és persze van nő és férfi.  Fantasztikus az a nyugalom és kiegyensúlyozottság, ami ebből a vidékből és az ott lakó emberekből árad. Nyoma sincs a modern technikának, mindent kézzel készítenek. Aprólékos műgonddal készül a legapróbb dísztárgy is, csodákat alkotnak. ." -mesélte a színész.

 "Megkóstoltam, hogy milyen az igazi, hamisítatlan kínai kígyópálinka.(...)  Esznek még szárított gekkót, gyíkot, ami ott a gyerekek kedvenc csemegéje.  Azt azért bevallom, hogy a gyomrom fellélegzett hazafelé a Swiss Air hagyományos csirkesültje után..."

Győző kalandjai azonban magyarországi landolása után sem értek véget. Ferihegyről Fehérvár felé vette az útját, mivel Shakespeare III. Richard című darabjának próbáján kellett részt vennie, s mivel nem volt hol aludnia, interneten igyekezett megfelelő szállás után nézni. Ez azonban cseppet sem bizonyult könnyű feladatnak.

"Nem állítom, hogy nem lepett meg, hogy a szállodák jórésze nem volt fenn a neten. Nem hogy foglalni nem tudtam, de még az alapszintű elérhetőségeket sem találtam sok esetben. Nagyon fáradt voltam; a több órás repülőút és a kínai konyhától még mindig kissé zavaros gyomor tett egyre feszültebbé.

 Végül a keresőbe egyetlen szót írtam be: szálloda. kkor már ott tartottam, hogy bárhol elaszom, csak adjanak egy ágyat.  Legnagyobb meglepetésemre az első találat egy olyan site volt -  www.szallodacentrum.hu  - ahol elképesztő mennyiségű hotel között válogathattam és rögtön szobát is foglalhattam.

 Néhány perc alatt elküldtem a foglalást, de a sok kudarc után nem igazán hittem benne, hogy tényleg működik. Egy barátságos wellness hotel volt a legközelebbi szálláshely; szkeptikusan érkeztem a recepcióra"- emlékszik vissza Szabó Győző, akit egyenesen a szálloda kínai szobájába irányított a készséges recepciós.

"Holdfáradtam dőltem az ágyba, azt sem tudtam, hol vagyok."-tette hozzá a színész, majd így folytatta:

Másnap reggel felébredtem a minden részletében tökéletes kínai stílusban berendezett szobában, ahol azonnal kitört rajtam a pánik. Biztos voltam benne, hogy még Kínában vagyok, elaludtam és lekéstem a gépet. Csak az járt a fejemben, hogy nekem 10 órára a színházban kell lennem én pedig még Hongkongban vagyok.

 Gyorsan letelefonáltam a recepcióra, hogy kérem, nézzenek utána, mikor megy Magyarországa, zürichi átszállással Swiss Air járat. A rendkívül udvarias portás csak annyit kérdezett udvariasan és persze magyarul: Kívánja, hogy angolul válaszoljak?

 Néhány másodperces döbbent csend után csak annyit kérdeztem, hogy melyik országban vagyok. Erre már a jól edzett recepciós is elnémult, de kis szünet után tájékoztatott, hogy Magyarországon vagyunk. Végre beindult az agyam, bevillant, ahogy szállodát foglalok a neten, megérkezem a kínai szobába és bedőlök az ágyba. Képtelenség lett volna a recepciósnak mindezt értelmesen elmagyarázni, így fuldokolva a röhögéstől inkább udvariasan és villámgyorsan elköszöntem.

 Biztos vagyok benne, hogy még évekig mesélni fogja a történteket"- mesélte nevetve a színész.

Szabó Győző színészi játékával már sokszor elvarázsolta a nézőket, de az még tőle is rendkívüli, hogy sikerült Fehérvárról "Kínába"  online szállást foglalni majd fél óra alatt odaérni! Talán érdemes lenne regisztrálnia a Rekordok könyvébe.

 


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!