Egy-két évvel ezelőtt új téli hobbira tettem szert: a városban járkálva, buszon vagy a metró mozgólépcsőjén utazva azzal szórakoztatom magam, hogy megfigyelem, hogy az emberek hány százalékán látok színeket. A "felméréseim" (amik természetesen nem valami tudományosan megalapozottak) azt mutatják, hogy az emberek 10 százaléka vesz fel színes ruhát a hideg évszakok beálltával.

Ha kívülről végignézek egy villamos szerelvény belsején, csak egy nagy fekete masszát látok. Ez teljesen függetlenül az épp aktuális divattól, minden évben újra és újra szemet szúr. Sajnálom a dolgot, mert én is azok népes táborát szaporítom, akiknek a konstans szürke ég, és az esőtől, latyaktól nyálkás fekete beton látványa rányomja bélyegét a kedélyállapotára. A szürke utcákon hömpölygő fekete tömeg csak fokozza levertségemet.

Rájöttem, hogy az emberek télen félnek a színektől. Míg tavasszal-nyáron rengeteg fehér, rózsaszín, zöld folt szaladgál a városban, télen egységes, sötét képpé áll össze Budapest.

Az öltözködés, és ezen belül a ruhák színe, ugyanúgy hozzátartozik a non-verbális kommunikációhoz, mint a gesztusaink, vagy a mimikánk. A színek, amiket felveszünk, beszédesek, sok mindent kifejeznek még akkor is, ha mi magunk teljesen gondolatainkba süllyedve, úgy sétálunk végig a városon, hogy senkire nem nézünk rá, vagy esetleg egy helyben állunk a tömegben, és így mozdulataink se árulnak el rólunk semmit. Az érdekes emberekre nem véletlenül használják a "színes egyéniség" kifejezést... A színek néha helyettünk kommunikálnak, és ez az, amitől az egységes feketeség megfosztja az embert. Azt is, aki hordja, azt is, aki látja.

És egyébként is, miért pont a fekete? Valószínűleg az is nagyon unalmas lenne az önjelölt "szemiológusnak", ha mindenki kizárólag sárga télikabátban járna, de a fekete, ami a halál, a komolyság, a hivatalosság szimbóluma, a lehető legrosszabb kollektív választás. Nem tudom elhinni, hogy a nyáron a szivárvány minden színében pompázó társadalom télen egyszerre lesz komoly és hivatalos. Nem hiszem el, hogy minden egyes atomja a feketeségnek ezt akarná kifejezni. Tehát az egész "sötét kórság" egy végtelenül esetleges jelenség. A fekete tehát ebből a szempontból az égvilágon nem fejez ki semmit, egyedül csak a kifejezés hiányát.

De ősszel és télen miért nem akarunk kommunikálni, miért nem akarunk többet mutatni magunkból? Ha bezár a természet "bazár", akkor szükségképpen nekünk is be kell fordulnunk? A saját hangulatunkat is, sőt elsősorban azt, határozza meg, hogy milyen színeket öltünk magunkra. Azért, mert a természet ilyenkor nem adja a jókedv alá a lovat, még nem kell feltétlenül komorságba burkolóznunk. Ha legalább színekkel kicsit vissza, vagy előre tudjuk hozni a tavaszt, miért ne tennénk meg?