Életforma.hu

STÍLUS

Szoba a szabadban

Bármilyen jó lenne is folyamatosan szabadságon lenni, a nyár nagy részét a többség kénytelen otthon eltölteni. Ami nem is hangzik akkora áldozatnak, ha esténként és hétvégente egy kellemes kertben vagy teraszon pihen az ember.

Kiváló adottság, ha egy otthonhoz nagyobb terasz vagy kert is tartozik. Ennek megléte önmagában azonban még kevés ahhoz, hogy igazán pihentető otthoni szabad terünk legyen. A megfelelő kialakítás és berendezés azonban egy kevésbé jó adottságú vagy kisebb teraszból vagy kertből is oázist varázsolhat.

Rendezd magadhoz!

Ha lehetőségünk van dönteni, már az sem mindegy, hogy a lakás melyik helyisége van kapcsolatban a „szabadtéri szobával". Ha leginkább a kerti étkezést részesítjük előnyben, jó, ha egyenesen a konyhából ki lehet lépni, hogy ne kelljen minden egyes szalvétával végigjárni a lakást. De lehet, hogy éppen a könyvtárrészhez érdemes közel helyezni a kijáratot, ha az árnyékban olvasás a kedvelt tevékenység. Ha már kertről van szó, érdemes minél nagyobb teret engedni a növényeknek - a betonból és kőből épp elég napközben a városban. Arra azonban figyeljünk, hogy ne zsúfoljuk túlságosan tele a teret! Az átlátható, átgondolt, nyugodt elrendezés praktikusabb és pihentetőbb is, mint a rendezetlen „dzsungel". Számos megközelítés meghatározhatja az alapelrendezést. A feng shui szerint például az alapvető kertrendezési forma a „szék": madártávlatból tekintve a telekre hátul, a ház mögött egy támla - egy kis ház vagy biztonságot adó magas fasor - kell. Ennek két oldalára alacsonyabb bokrok kerülhetnek, mintegy karfaként. A ház előtt pedig szabad térre van szükség, ahol az energia összegyűlik, és koncentrálódik. A praktikum szempontjából nagyon fontos, hogy a közlekedőutakat a használatot figyelembe véve jelöljük ki. Kevés bosszantóbb dolog van, mint a mégoly szépen ívelt kerti ösvény, amely mellett fél méterre folyamatosan kikopik a gyep, mert valójában arra vezet az út a konyha felé... Hogy milyen berendezést válasszunk, az leginkább attól függ, hogy mire használjuk a kertet vagy teraszt. A pihenésre szánt térben elég néhány nagyobb kényelmes ülő- vagy fekvőalkalmatosság, melyeket puha párnákkal tehetünk még kényelmesebbé. Bármilyen hívogató is azonban egy divatos, túlméretezett kerevet vagy nyugágy, biztosan nem alkalmas arra, hogy vacsoraparti kelléke legyen. Ha például barátainkat vagy üzletfeleinket akarjuk vendégül látni, klasszikusabb székekre lesz szükség, és azt sem árt eldönteni, hogy állófogadást vagy ültetett vacsorát részesítünk-e előnyben, illetve hogy melyikhez vannak - vagy legyenek - megfelelő bútoraink.

Praktikus karbantartás

A hétköznapokban általában kevés idő jut a kert gondozására. Fontos ezért, hogy minél praktikusabban, könnyebben ápolható növényeket, berendezési tárgyakat válasszunk. Az automata öntözőrendszer a virágtartókba is bevezethető, így nem csak a gyepszőnyeget, de a cserépbe ültetett növényeket is nyugodt szívvel hagyhatjuk magára akár egy hosszabb nyaralás idejére is. Ha valakinek nem hobbija a kertészkedés, válasszon őshonos, igénytelenebb növényfajtákat, amelyek egzotikus társaiknál sokszor lényegesen kevesebb napi törődéssel is kiválóan fejlődnek. A hangulatvilágítás is megoldható időkapcsolós, automata lámpákkal, melyekkel egy csapásra fényárba borulhat a terület. Vagy helyette környezetbarát, kis napelemmel ellátott szerkezeteket is választhatunk, amelyek sötétedés után a napközben begyűjtött energiát használják el. A bútorok esetében érdemes modern műanyag vagy kezelt fém darabokat választani, amelyek gyakorlatilag nem igényelnek karbantartást, de bizonyos magas olajtartalmú egzotikus fák vagy akár a Magyarországon őshonos akác is - megfelelő kezelés után - ellenáll az időjárás viszontagságainak. A fabútor szépségének megőrzéséhez szükséges évi egy-kétszeri olajos kezelés pedig megéri a fáradságot.

Egynyári vagy évelő

Egy szakszerűen összeválogatott évelőágy kitüntetett része lehet a kertnek, de az évelő növények többsége tavasszal virít. Ezért érdemes egynyáriakkal kiegészíteni őket, amelyek folyamatosan, egész nyáron át, a fagyokig nyílnak. Velük folyamatosan színpompás lehet a kert, akár minden évben más színhangulatot, arculatot teremthetünk a kertben. Az egynyári virágok a legkönnyebben nevelhető és szaporítható dísznövények közé tartoznak. Nagyon sok olyan egynyári virág van, melyet nem szükséges kiültetés előtt cserépben előnevelni, hanem közvetlenül szabadföldbe is vethetjük. A legtöbb egynyári növény a meleg, napos helyet kedveli - van, amelyik jól tűri az erős meleget, sőt az időszakos kiszáradást is -, de néhány az árnyékban is jól érzi magát. Bár az évelők megvásárlása egyszerre valamivel nagyobb anyagi terhet jelent, érdemes figyelembe venni, hogy jó esetben évekig nem igényelnek újabb befektetést. A gumós növények is évről évre újra virágba borulnak, így elég egyszer megvenni őket, ezután már csak némi odafigyelést igényelnek. A választásnál számoljunk a kert adottságaival, de saját kertészkedő hajlamunkkal és igényeinkkel is.

Fa, rattan, bambusz

Az északi fenyőből készült kerti bútorokat pácolják, így több színárnyalatban is kaphatók. Kedvező az ár-érték arányuk, tavasztól őszig a szabadban tarthatók, és évente csak egyszer kell őket olajjal kezelni.

Az akác az időjárás viszontagságainak legjobban ellenálló fafajták egyike, bár idővel apró repedések jelenhetnek meg a belőle készült bútorok felületén. A csak pácolt bútort évente kell ápolni a megfelelő kencével, a pácolt és lakkozott darabokkal kevesebb a tennivaló.

A tíkfa (teak) a legkülönlegesebb körülmények között is helytáll, pórusaiba nem tud behatolni a nedvesség, a belőle készült bútorokról lepereg az eső, tisztításuk egyszerű. Akkor sem veszít ellenálló képességéből, ha kezeletlenül hagyják, a színe viszont egy-két év alatt elszürkül.

A rattan inkább félig fedett terek berendezése, bár egyre gyakoribb a kertekben is. Szabad ég alatt négy-öt év alatt tönkremennek, megrepedeznek, színük kifakul. A hántolatlan rattan valamivel jobban tűri az itteni időjárást, de sűrűn kell lakkozni és pácolni.

Bambusz nem való kültérre - kivéve a vastagabb vietnami alapanyagból készült, szögelés helyett facsapokkal összeszerelt bútort -, mert a legkisebb nedvesség hatására is kettéhasad.

Burkolat

A teraszon, erkélyen, kertben lerakott hidegburkolatok ki vannak téve az időjárás-változásnak, a gyakori hőmérsékletingadozások károsíthatják őket. Ezért kültérre csakis fagyálló lapokat szabad lerakni, a ragasztó, a hézagolóanyag és az aljzatszigetelés is ennek megfelelő, a lapok lerakása pedig szakszerű legyen. A kerti járólapok esetében nem elhanyagolható szempont a kertrész funkciója sem: másfajta burkolatot igényel a kerti út, a pihenő, a medence környéke, a gépkocsibeálló vagy mondjuk a házba vezető lépcső vagy járda. A hagyományos beton és műkövek mellett egyre többféle anyagú, színű és méretű természetes kőburkolat - például greslap, kőőrleményű felületű lapok, hasított homok- és mészkő, klinkertégla -, valamint a hasadó gránit is megtalálható. Egyre elterjedtebb a kültéren az egzotikus fafajtákból készült burkolat, ezek többsége remekül bírja az időjárás viszontagságait, emellett rendkívül barátságos környezetet teremt. Hasonlóképpen impregnált hazai fafajtákból - de akár kiselejtezett vasúti talpfából - is lehet kellemes kerti burkolatot készíteni.

Fotó: Fényes Gábor, Ikea, arhív

A cikk a Piac&Profit magazin 2010/7-8. számának NHD rovatában jelent meg.


Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.