És ez még abban az esetben is megállja a helyét, ha mind több tehetségkutató versenyt hívnak életre, és adják meg a kiugrási lehetőséget. De még így is könnyű ismeretlennek maradni, hisz ha már a tehetségkutató megmérettetéseknél tartunk, nem állom meg hogy ne hozzam fel példaként a tévé kettesen futó Megasztárt. Már nem egyszer elmondták okos és médiás emberek, hogy mennyire magas színvonalat és nívót képvisel, hogy mennyire jó, hogy van ez nekünk, de összességében sajnos az az elszomorító helyzet, hogy ez az egész mit sem ér. Mert ezek a mi kedvenceink ugyanúgy nem képesek megmozdítani, felkavarni a magyar könnyűzenei piac és élet állóvízét, mint sok elődjük.

 A dobogósoknak természetesen előbb vagy utóbb megszületik az ellentmondásos színvonalat és nívót képviselő cédéjük, hanglemezük, de ennél ők sem jutnak tovább. A Valóvilágos szereplők sorsára jutnak, mert egyesek neve sem azért maradt fent, vagy tartják a felszínen, mert hogy mekkora tehetség, hogy milyen teltházas koncertet adott, sokkal inkább magánéletükön csámcsognak, vagy éppen maga a tévécsatorna kreál egyeseknek történetet, amellyel a képernyőre kerülhetnek, elég itt Tóth Verára és a Jóban Rosszban egyik szereplőjének nem létező, de tárgyalt románcára asszociálnunk.

 Mint oly sok fesztiválon, a Megasztár kapcsán is rögtön kiderül: a legtöbb rendezvényen az indulók legfeljebb a tapasztalattal lesznek gazdagabbak, hogy máskor figyelmesebben végig kell böngészniük a versenykiírásokat.

 És bár a megmérettetési lehetőségeket rendszeresen hirdetnek, egy átlagos kezdő zenekarra a legtöbb versenykiírás nem, vagy csak kompromisszumokkal illik. Ha minden gyanús, vagy csak egy-egy műfajra, hangszerre kiírt pályázatot kizárunk, akkor alig négy-öt, jó szereplés esetében nyilvánosságot biztosító országos rendezvény marad.

Ilyenek a Wanted, a most indult Jim Bean Tehetségvadászat, a Peron Music Alapitvány vagy a Légrádi Antalról elnevezett tehetségkutató verseny.

 Pedig tehetségben nem szerénykedünk, mint Kodály és Bartók országa.

Bukovinszky Béla a Wanted (azóta Wan2) fesztivál főszervezője szerint:- ha egy kezdő zenekar nem kap időben koncertezési lehetőséget, vagy nem nyúl alá a média, akkor törvényszerűnek mondható, hogy elbukik, eltűnik, vissza az ismeretlenségbe.

 Nagy a lemorzsolás egyébként, ami a zenekarokat illeti, hiszen évente körülbelül négyszáz-ötszáz zenekar indul a fesztiválokon, ebből harminc-negyven zenekar tehetségesnek titulálható, de még ezeknek a 90 százaléka is elvész, elkallódik. A magas marketing-és stúdióköltségek miatt a kiadóknak hosszú távon nem éri meg magyar zenekarokkal foglalatoskodni.

A kezdő zenészeknek leginkább a vidéki fesztiválok - mint a Volt, az Efott vagy a Hegyalja-fesztivál- jelenthetnek kiugrási lehetőséget.

 De ne feledjük hogy a sikeres bemutatkozás még csak a kezdet, még csak az első lépés a sztársághoz vezető úton, és azzal a jelzővel is óvatoskodnék hogy Sztár, mert ilyen szerintem nem is létezik honunkban, vagy csak ritka kivételként.

 Az első magyar reggie-együttesnek a Ladánybene27-et alapító angyalföldi zenészeknek nyolc év kemény munkába került hogy élőzenekarként szerepelhessenek Carlos Santána gitárvirtuózzal.

 Egy csapásra senki sem lesz - tegyük hozzá: tartósan - híres. Ehhez apró lépésekben kell gondolkodni, legelőszőr tanulási és bemutatkozási lehetőséget kell biztosítani a zenekaroknak.

 Példaként hozhatom fel Oláh Ibolyát, aki bár kétségtelen ritka hanggal megáldott tehetség, de a tanulással, a fejlesztéssel nem foglalkozik.

 A zenei adók a műsoridejük jó, ha tíz százalékát szentelik a magyar rockzenének.

Sok tehetségkutatás úgy működik, hogy a szervezők a "hónuk alá nyúlnak" a frissen felfedezetteknek, ami aztán elég fájdalmas lehet a lemezkiadásban is járatlan zenészeknek.

 Meseszerűn, csak a kitartásuknak és a tehetségüknek köszönhetően befutott zenekarról, mint a Kispál és a Borz vagy az Anima Sound System - ről elvétve beszélhetünk, hiszen ilyen zenekarok három-négy évente ha akadnak.

 Nem olcsó mulatság

Óvatos becslések szerint is, mintegy egy millió forintra rúg egy négytagú együttes felszerelése, és itt a legolcsóbb cuccokra kell gondolni.

A valóság persze ennél prózaibb, a zenészek rendszerint minőségi hangszerekre spórolnak, azontúl többnyire ismerős együttesektől kérik kölcsön a legszükségesebb felszereléseket egy-egy koncert erejéig.

 A kezdőknek sokszor önmagában a fellépés is pénzbe kerül: vagy ingyen játszanak, vagy a fellépő-hely jegybevételének egy kisebb százalékát kapják meg.