Életforma.hu

STÍLUS

Születésnapunkra!

Négy év - mintha csak elröppent volna, egyik napról a másikra. Sokszor észre sem vettük, hogy már egy újabb hét telt el, mert belefeledkeztünk abba, hogy a legérdekesebb, legjobb és leghasznosabb témákat gyűjtsük össze - Önöknek és magunknak.

Igen, magunknak is. Hiszen az Életforma elmúlt négy éve nemcsak annyiból állt, hogy sorra írtuk a cikkeket, amelyeket - szerencsére - olvasók ezrei, sőt tízezrei böngésztek át, hanem abból is, hogy belőlünk, az Életforma újságíróiból más ember lett. Nos, nem igazi pálfordulásra gondolok, de sok minden változtatott minket: legfőképpen mi egymást, az olvasók minket, a sok-sok témáról nem is beszélve, amelyeknek néhány esetben majdhogynem szakértőivé váltunk.

És hogy mit remélünk? Hogy talán egy kicsit Önöket is megváltoztattuk: merthogy van ám nekünk egy ideálképünk. Egy ember, aki boldog, kiegyensúlyozott, egészséges, felelősségteljes és empatikus. Aki tisztában van a céljaival, vagy ha nem, tudja, kihez kell fordulni. Akinek, ha párkapcsolati problémái vannak, kulturált módon meg tudja oldani. Aki talán nem tökéletes szakács, háziasszony (vagy "háziember"), de szereti és élvezi az ünnepeket és a mindennapok örömét is. És aki ideális édesanyja, édesapja gyermekének. Úgy gondolja, elérhetetlen látomás? Nos, mi nem vagyunk ebben olyan biztosak... ha mi nem is vagyunk ilyenek, az elmúlt négy évben megpróbáltunk jobbak lenni, és jobbá tenni...

Megpróbáltuk magunkat, Önöket is rávenni arra, hogy fontos legyen az élet, az egészség. Hogy igenis, el kell mennünk arra a szűrésre, még ha nagyon nincs is időnk. Mert az életünket menti meg. Rákbeteg-szoba nevű rovatunkban hétről hétre olvashattak arról a betegségről, amelytől mindenkit óvnánk: a rákról. És mivel nem vagyunk istenek, csak annyit tehettünk, hogy felhívtuk a figyelmet a tünetekre, a gyógymódokra, más tapasztalataira. És úgy gondoljuk, sikeres volt: ha csak egy olvasónk elment a szűrésre, már megmentettünk egy életet...

Megpróbáltuk megmutatni magunknak és Önöknek, hogy mi az igazi szerelem, szeretet, és talán arra a nagy kérdésre is megpróbáltunk választ kapni, hogy mi a titka a jó párkapcsolatnak, családi életnek, emberi érzelmi szálaknak. Akinek bánata volt, talán néha megnyugvást nyújtott egy-egy emberi történet, vagy néhány tanács, amely ha végleg nem is oldotta meg a problémát, talán valamicskét segített.

Megpróbáltuk megosztani Önökkel tapasztalatainkat az anyaságról - ebben három kismamánk hosszú ideig segített nekünk, de a jövőben sem maradunk babás témák nélkül, hála egy leendő anyukának...

Hétről hétre megvizsgáltuk a divat színét és fonákját, hogy vajon mi a trend, és hogy valójában mi mit szeretnénk hordani... hiszen nem vagyunk sem szupermodellek, sem nyuszis lányok. Viszont annál jobban főzünk, és próbálunk tanácsokkal ellátni mindenkit, aki még nem igazi profi. De nem is kell annak lenni: az Életforma minden nap a legínycsiklandozóbb, de legegyszerűbb ételekkel ismertette meg Önöket - a családok nem kis örömére, reméljük.

Köszönjük minden kedves Olvasónknak, hogy kitartottak mellettünk, és köszönjük minden régi munkatársunknak, hogy személyiségükkel gazdagították az Életformát és minket az elmúlt négy évben. Köszönet: Lovas Katalinnak, Barsi Böbének, Kiss Virágnak, Do Dinh Laurának, Fodor-Kassai Mónikának, Schifter Katának...

"Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt..." (Albert Schweitzer)


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.