Szerencsés voltam, hogy főiskolás koromban olyan tanáraim voltak, akik "táplálták" amúgyis meglévő ínyenc hajlamaimat, s olyan helyekre vittek el már a '70-es években, ahol igazi borokat kóstolhattam. Csak keveseknek adatott meg a lehetőség, hiszen az akkor még szintén fiatal borászok csak titokban készíthettek valódi száraz muskotályt, tiszta kadarka szőlőből pompás vörös bort. A nagyüzemi gazdálkodás a mennyiségre és nem a minőségre, a mondvacsinált hazai közízlésre - pancsolt, cukrozott édes borok - "hajtott".
Szerencsétlen is voltam, hiszen itthon az üzletekben ezekből nem lehetett vásárolni, így - ismét csak szerencsémre - külföldről tudtam csak beszerezni 1-1 palack finom bort, amit azután ritka alkalomra tartogatva, áhítattal kóstoltunk ínyenc barátaimmal.
Így aztán - jól emlékszem - fantasztikus élmény volt, amikor a '90-es évek elején a budavári Fortuna étteremben először találkoztam - immár nem titokban - újra finom magyar borokkal.
Méghozzá Villányból. Tiffán Ede, Gere Attila, Bock József, Polgár Zoltán, Gere Tamás - a villányi "ötös fogat", ahogy akkoriban elneveztük őket, ma már közismert, sztár borászok.
Akkor, '92-'93 táján azonban még nagyon is kísérletező stádiumban voltak, s máig emlékszem arcukra, ahogy egy-egy újabb borral megjelentek a Fortunában, pironkodva, és izgatottan, mit is szólunk majd, hogyan ízlik boruk.
Én máig is "amatőr, borszerető, ínyencnek" tartom magam, ám az éttermesek, Hegedűs Péterrel és Hegedűs Kálmánnal az élén valódi, sokat tapasztalt, objektív értékítéletre képes borszakértők voltak akkor is, ma is.
És emlékszem, hogyan derült fel a borászok arca, mikor a mi arcunkon megjelent az áhítat és az elismerés. Sokat elemeztünk, vitatkoztunk, ám a borok ígéretes jövőt jósoltak. Sőt már ez első évek termései meghozták a villányiaknak a sikert itthon is, külföldön is.
Máig egyik kedvencem Gere Attila 1992-es cabernet sauvignon-ja, mely a borásznak az első nemzetközi sikert is meghozta: aranyérmet Bordeaux-ban, a világ legnagyobb borversenyén.
Az sem véletlen, hogy amikor megalapították az Év Bortermelője díjat Magyarországon, azt elsőként Tiffán Ede kapta meg. Majd Gere Attila 1994-ben, Polgár Zoltán 1996-ban, Bock József pedig 1997-ben. A hazai borvidékek közül egyedül Villány büszkélkedhet négy Év Bortermelőjével.
És folyton fejlesztettek, fejlesztenek azóta is. Minden fillért, amit megkerestek, minden hitelt, amit csak megszerezni lehetett a szőlőművelés és a borászat fejlesztésébe, a színvonal állandó emelésébe fektettek.
Mára már csodás pincékben barangolhatunk, 4 csillagos szálloda színvonalát is megütő panziókban lakhatunk, rafináltan, a borokhoz legjobban illő falatokat csipegethetünk.
Sokszor jártam Villányban, és szívem minden évben visszahúz, nemcsak a bor miatt, az emberek miatt is.
Hiszen a sikerek, a "nagybirtokosság" sem rontotta meg emberségüket. A villányiak bölcse, Tiffán Ede ugyan már ritkán fogad személyesen vendégeket, de fia Zsolt viszi tovább az örökséget, elkötelezett szellemiségben is. Gere Attila - ha éppen nincs úton - ugyanolyan szívélyesen áll be bort töltögetni és mesélni, magyarázni a vendégeknek, mint régi pincéjében. Igaz most már nem a "lépcső", hanem a pult alól kerülnek elő a rejtett kincsek, egy-egy különleges palack, amit különleges vendégeknek tartogat a gazda. Bock József, harsány, szívből jövő kacaja ugyanúgy kihallatszik az udvarból, ha gyalog közelítünk az impozánssá nőtt pincéhez és panzióhoz. Polgár Zoltán és Katalin el nem mulasztja ma sem, hogy személyesen találkozzon a vendégekkel, még akkor is, ha a pincevezetést már nem mindig tudják ők személyesen végezni. A mindig csendes, visszahúzódó Gere Tamás pedig boldogan "tolja az előtérbe" komoly borásszá nőtt fiát, és igazi háziasszonnyá cseperedett lányát a szép, új villányi pincében és panzióban.
Nehéz hát felsorolnom, mit is kóstoljanak, ha arra járnak. Legszívesebben azt mondanám mindent. Ehhez azonban idő kell, nem is kevés. Így engedjenek meg egy teljesen szubjektív felsorolást, a villányi kedvenceimből.
Tiffán Ede a cabernet franc mestere, a Cuvée Carrisimae - melyet feleségének ajánlott - a legszebb házasítás - szerintem.
Gere Attilánál a cabert sauvignont kell feltétlenül megkóstolni, bármelyik évjáratban.
Gere Tamás pinot noir-ja volt az első a hazai fajták közül, így máig a kedvenceim közé tartozik
Bock József kékoportója (bocsánat most már portuguiser-nek hívják), pont olyan, mint a borász: robosztus, zamatos, életvidám.
Ha pedig - akár Budapesten, akár Villányban - Polgárékkal találkozom, azonnal előkerül egy palack kadarka siller. A pompás, nemes vörösborok és az isteni Aranyhárs ellenére, mellett e nemesen egyszerű bor az igazi kedvencem. Mert - bár sokan kísérleteznek azóta már az országban - ilyen pompás sillert senki másnál nem ittam még.
Villány sokat fejlődött az elmúlt másfél-két évtizedben. Sok új borászat alakult, sokuk imponzánsabb is, mint az említettek. Én azonban mindig hű maradok az úttörő villányi ötös fogathoz.
