Életforma.hu

STÍLUS

Tinderen találkoztak, a karanténban együtt maradtak

Vajon milyen érzés lehet az, ha valaki hirtelen azon találja magát, hogy együtt él és dolgozik valakivel, akivel még csak pár napja került össze egy randevú során? Sok minden kijöhet belőle, de igazán csak két opció van: együtt maradnak, vagy a karantén feloldása után szétválnak az útjaik.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a koronavírus-járvány minden kapcsolatunkat próbára teszi. A régi, jól kipróbált együttélést éppúgy, mint azokat, ahol a párok eddig is a távkapcsolat valamilyen formáját gyakorolták. És persze ott vannak a szülők, akiknek dolgozniuk és közben gyereket is kell nevelniük egy időben, no meg az egyedülállók, akiknek pont a rájuk zuhant súlyos magánnyal kell megküzdeniük.

Meddig tarthat? Fotó: depositphotos.com

 

Ám keveset gondolunk azokra, akik most hirtelen cseppentek egy új kapcsolatba. Akik még soha nem éltek együtt, de a kijárási szigorítások miatt arra kényszerülnek, hogy egymás társaságát elviseljék így, vagy úgy. Nekik egy pillanat alatt kell elérniük az intimitás ideális állapotát, kérdés, a pár napos ismeretség után milyen esélyekkel indulnak neki ennek - írja a BBC.

Simone Lourens (33) és Tom Cashen (32) Új-Zélandon élnek és a Tinderen találkoztak mindössze három héttel azelőtt, hogy az országban kihirdették volna az egy hónapos otthonelhagyási tilalmat. Ekkor a pár spontán módon úgy döntött, hogy ezt az időt megpróbálják együtt eltölteni. Jókat boroznak, beszélgetnek, és az együttlétet már eddig is számos pezsgőfürdővel színesítették.

A fő kihívás számukra inkább az, hogyan egyeztessék össze a napi munkájukat, hiszen a videóhívások egyidejű forgalma kissé kaotikus állapotokat eredményezett eddig is. Lourens webfejlesztő, Cashen pedig grafikus.

A válság után talán együtt akarnak maradni, de az is lehet, hogy a mostani szoros kapcsolat kicsit lazulni fog és átadja a helyét a távolsági romantika egy sajátos formájának.

Carmen Adaja (23) és Rory Boggon (23) egy hongkongi szállodában töltik a karantén 14. napját, de előtte mindössze hat napot töltöttek csak együtt. Carmen Adaja Hollandiából, míg Rory Boggon Angliából származik, a pár eredetileg Kambodzsában találkozott, és külön-külön folytatta utazásaikat, de mindketten Hongkongba siettek, mivel a régióban mindenhol elkezdték lezárni a határokat.

"A jelen pillanatban nagyon erős az érzés közöttünk" - mondja Boggon. "De megértjük, hogy különböző helyekről származunk, és ez alapvetően megnehezíti a dolgokat, különösen akkor, amikor majd távozunk és visszatér mindenki a saját országába."

Noha a globális COVID-19-világjárvány egyedi, nem szokatlan, hogy az új párok válsághelyzetekben alakulnak ki, illetve kezdenek nagyon erősen ragaszkodni egymáshoz - magyarázza Matt Lundquist, new york-i pszichoterapeuta.

„A félelem és a pánik pillanataiban belekapaszkodhatunk hirtelen abba az emberbe, akit a sors hirtelen mellénk sodort - mondja és hozzáteszi, hogy hasonló jelenséget figyelt meg a szeptember 11-i terror-támadások után is az Amerikai Egyesült Államokban.

Azokban, akikben most szökkennek szárba az új érzelmek, a válság miatt ezek extrém módon egy pillanat alatt meg is erősödhetnek, és tartóssá is válhatnak.

Vajon együtt maradnak-e a karantén-párok? Fotó: Pixabay

 

Másokban éppen ellenkezőleg zajlanak az érzelmek; lehet, hogy ha normális körülmények között, és nem ilyen kiélezett helyzetben találkoznak ugyanazzal az emberrel, talán együtt is maradhatnak, de így mégis szétválnak az útjaik.

"Úgy gondolom, hogy sok ember számára az elszigeteltség elég félelmetes érzés, ezért sokan, sokféle módon próbálnak ezen túljutni" - mondja a szakember.

„Nagyon sok terapeutától hangzik el normális körülmények között jó tanácsként, hogy nem érdemes fejest ugrani azonnal egy kapcsolatba, érdemes jobban megismerni a másikat. Ilyen szorongató helyzetben viszont, amikor az emberek félnek az elszigeteltségtől, sokan tesznek engedményeket, hogy minél nagyobb biztonságot találjanak maguk számára, hogy egyáltalán túl tudják élni mindezt” – hangsúlyozza Matt Lundquist.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!