Életforma.hu

STÍLUS

Továbbra sem ülhetünk vonatra...!

Eredménytelenül zárult a hétfőn 11 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, így egyelőre folytatódik a sztrájk.

Az egyeztetést követően Gaskó István elmondta: a munkáltató nem hajlandó egyik kérdésben sem előrehaladni, a MÁV fenntartja azt a jelszót, hogy nincs alku. A VDSZSZ elnöke elmondta, hogy a MÁV-START Zrt.-nél 16 órakor kezdődő egyeztetés után ülésezik a sztrájkbizottság, és dönt a további lépésről.

 Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta: a munkáltató továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a szakszervezet követelésének nincs gazdasági és jogi alapja. A MÁV Zrt. és a VDSZSZ az egyeztetést kedden 11 órakor folytatja a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról.

 Gaskó István a megbeszélést követően hangsúlyozta: a VDSZSZ tárgyalni kíván, ugyanakkor azzal, hogy a munkáltató a nincs alku szlogent hangoztatja, behatárolódik a tárgyalási lehetőség is. Kijelentette: a VDSZSZ sokáig tudja folytatni a sztrájkot, "az emberek által összegyűjtött fillérekből" a sztrájksegélyt is ki tudja fizetni. Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter azon kijelentésével kapcsolatban, amely szerint Kóka János nem tett ígéretet a szakszervezetnek a MÁV Cargo privatizációjából való részesedésre, Gaskó István úgy vélekedett: Kákosy Csaba nem mond igazat, holott ő is jelen volt a megbeszélésen. Hozzátette: a Cargo privatizációjánál azokat a lépéseket követték, amelyekről Kóka Jánossal minden vasutas számára megállapodtak.

 Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója kiemelte: a MÁV a még elégséges szolgáltatásokróly folyó tárgyaláson továbbra is azt képviseli, hogy a munkába és iskolába járáshoz biztosítani kell a vonatokat. A szakszervezet által ajánlott vonatközlekedés viszont ehhez nem elegendő. A MÁV azt szeretné, ha reggel 5-9 óra, de legalább 5-8 óra között lenne menetrendi közlekedés minden vonalon az elégséges szolgáltatás keretében.

MTI


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.